{KEPGALERIA}
Ördögi erők háza
Maurice "Frenchy" Theriault-nak nehéz gyermekkora volt, miután sokáig bántalmazta az apja és egy szörnyű eseményen tanúja volt a családi istállóban. Az esemény soha nem lett teljesen megmagyarázva, - így mi sem mondhatjuk mi a jó fene történhetett - de az biztos, hogy Frenchy-nek borzalmas dolgokban volt része, különösen a most következő esemény tanúsága szerint...
Ahogy idősebb lett, Frenchy furcsa képességeket észlelt magában, például, hogyan olyan dolgokat tudott, amiket más nem, és emberfeletti erővel rendelkezett.
Később Frenchy Warrenben, Massachusetts-ben telepedett le. 1985-ben megházasodott és feleségével a Warren-i farmon éltek. Ám a Theriault háztartásban nem volt minden kóser. Gyakran kezdett magától vérezni a ház és fura hangokat hallottak, illetve gyorsan fel- majd eltűnő árnyakat láttak. Emellett a farmon néha minden ok nélkül tűz ütött ki, és végül Frenchy a helyi seriff segítségét kérte, aki persze nemigen tudott mit kezdeni a helyzettel.
Majd egyszer Frenchy a ház egyik szobájában tartózkodott, majd, mint aki teleportálódott, átkerült a felesége egyik szobájába. A feleség szó szerint üldözte, mert a férfi állandóan másik szobában bukkant fel. A poén az, hogy Frenchy visszatért az eredeti helységben, ott ücsörgött és a felesége sírva rimánkodott, hogy ugyan hagyja már abba. De Frenchy állította, hogy ő ugyan nem teleportálódgatott…
Gyakran megesett ez a dolog, és ennek egyszer még a helyi hatóságok is a szemtanúi voltak.
Végül, Ed és Lorraine Warrent hívták segítségül, és t Robert McKenna püspököt. Ed Warren majdnem meghalt az ördögűzés idején, de a végén csak sikerült. Frenchy gondjai azonban folytatódtak, és végül letartóztatták egy kiskorú szexuális zaklatása miatt. Hogy ez is honnan jött neki?
OLVASS TOVÁBB!
Könnyen megeshet, hogy ebben a 10 dologban is az idegenek keze van
Számos régész, ókori kutató és tudós szerint a Földet a múltban idegenek látogatták meg, ezzel örökre megváltoztatva az emberi tör...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
REJTÉLY-MISZTIKA5 misztikus és varázslatos állat, akiket ideje megismerned!
Mindenki ismeri az unikornisokat, a csodaszarvasokat, hableányokat, angyalokat. De ki halott már kicunékről és tanukikról? A misztikus Jap...
3 igazi paranormális történet, amik rendőri aktákból származnak
Nem is gondolnád, de még a rendőrségnek is sikerül belefutnia a megmagyarázhatatlanba. Félretéve az X-aktákat, valóban vannak olyan ese...
REJTÉLY-MISZTIKA„Azt hiszem, ez apám szelleme lehet.” - 5 szellemsztori, amitől kiakad a parafaktorod
Egy szálloda leégett azután, hogy szellemet láttak. Egy kis család közös képet készített és valami baljóslatú lény jelent meg a há...
REJTÉLY-MISZTIKAIsaac Newton szerint 2060-ban jön el a világvége - 5 hátborzongató apokaliptikus jóslat
Szerencsére már sikerült túlélni néhány világvégét, de még mindig maradtak esélyes időpontok. Természetesen örülhetünk annak, ho...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD