Szabó Anna
Már a görög és római jósnők is táncoltattak háromlábú asztalokat, és azok mozgásából jósoltak. Az újkori szellemidézés születésének hely New York, mikor is 1848-ban két testvér, a 12 és 15 éves Kate és Margaret Fox elegyedett beszélgetésbe egy szellemmel, a kopogtatós módszerrel.
Figyelmeztetés: Minden szellemekkel kommunikálós művelet előtt el kell végezned egy kis rituálét, avagy mondanod kell egy imát, amivel utat nyithatsz a szellemeknek egy kapun keresztül, hogy tudjanak neked válaszolni. De utána egy másik művelettel be is kell tudnod csukni ezt a kaput, hogy ne maradjon itt az, aki meghívtál vagy bárki más, hívatlan vendég. Nem véletlenül mondják, hogy a szellemidézéshez mindig kell egy médium is.
{KEPGALERIA}
Ez egy nagyon régi és népszerűmódja annak, hogy kapcsolatba lépj a szellemvilággal. Angolszász elnevezése a quija vagy ouija. A tábla nagyjából 30 x 45 centis, a betűk abc-rendben, kissé ívesen helyezkednek el rajta, a számok egytől tízig, az „igen” és a „nem” szó, valamint legtöbbször egy búcsúszó is. Tartozik hozzá egy háromszög alakú mutató (planchette), amire kezünket ráhelyezve ez mutatja meg a választ. Amikor felteszünk egy kérdést, a kezünket lágyan a planchette-re helyezzük és engedjük, hogy a szellemek mozgassák betűről betűre. Eldöntendő kérdésnél a tábla igennel vagy nemmel válaszol, és néha egyáltalán nem ad választ. Ha többen készültök szellemet idézni, először mindig egy ember kérdezhet, utána az óramutató járásának irányában szokás haladni a tábla körül. Egynél több szellemmel is kapcsolatot lehet teremteni, de egyszerre csak egyel teremts kapcsolatot, és mindig kérdezd meg a nevét az elején.
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK