Szabó Anna
Hat könyvet írt a maja naptárral kapcsolatban, tizennégy nyelven. Közülük a legjelentősebb a „A teremtés kilenc hulláma". Carl Johan Calleman teljes munkaidejét és életet szánja a maja naptár valódi jelentésének megismerésén, illetve közlésén, hogy azt mindenki számára világosan elmagyarázhassa. Még a Yucatán-félszigeten élő maja vénekkel is volt szerencséje összedolgoznia, akik ugyanúgy értelmezik a naptárat, ahogy ő. Nem lesz könnyű, de megpróbáljuk mi is olyan világosan elmagyarázni, amennyire csak lehet...
Na mármost, a maja naptár sosem a világvégét vagy a világban zajló eseményeket jósolta meg. Valójában a naptár olyan energiákat ír le, amivel magasabb tudatformába lép az emberiség.

Callemann képes volt prezentálni, hogy a biológia történelme, fejlődése, és az emberi tudatosság szoros összefüggésben van a maja naptárral. Alapos vizsgálatnak vetette alá a maja naptárat, és egy újfajta értelmezésre lelt. Elgondolása szerint a világ egy úgynevezett kozmikus terv szerint fejlődik és halad előre. Az a teóriája, hogy a maja naptár segítségével láthatjuk a világ és az emberiség fejlődősének párhuzamát.
Vagyis a naptár valójában a kozmikus energiák változásait mutatja, ami kihat az emberiségre és a gondolataira is. Emellett elgondolása szerint a maja naptár leírja a történelmet, de még az Univerzum eredetét is. Ezeket az bizonyítja, hogy a maja naptárban leírt kozmikus energiák változásai pontos összhangban vannak a jelentősebb történelmi paradigmaváltásokkal, mint amik a múltban már lezajlódtak. Tehát a hangsúly a tudatosságon van, - ami a szakértő szerint emberi létezés egyik legalapvetőbb mértékegysége - és arra sikerült rávilágítania, hogy a maja naptár változásai, olyan területek fejlődésére is hatással voltak, mint a tudomány, vallás, zene, a tánc, a művészet, a gazdaság és sok egyéb más területre is. Ezt pedig ugyancsak igazolják a maja alkotásokban rejlő számos szimbólumok... tudod, amelyekről örökösen olyan hírek röppenek fel, hogy szkafanderes, helikopteres figurákat ábrázolnak egyes emlékművek.

Calleman a főleg a maják által „megjósolt" tudatosság egyre növekvő szintjét emeli ki és próbálja meg közérthetővé tenni. Ez a növekvő tudatosság pedig 2011. október 28-án érte el a csúcsot.
A maja naptárrendszer legjelentősebb metaforája a kilencszintes piramis. Minden szint a tudatosság újabb szintjét jelöli egy-egy hullám és miden ember más-más szinten áll, ám a cél, a kilencedik szint lenne.
Hogy jött mégis szóba akkor, hogy 2012. december 21-én világvége lesz?
A feljegyzés, ami erre utalt, pontosabban, amit félreértettek, az Tortuguero 6. emléke, ami a kilenc szintű piramis istenének eljöveteléről szól és vele együtt tetőzik be a tudatosság kilencedik hullámának fejlődése. Ezt sikerült a tudósoknak félreértelmezniük.
Tehát valójában azon a napon semmi sem ment végbe. Calleman szerint ez néhány új kort kutató régésznek a tévedése volt, akik nem foglalkoztak alaposabban a dologgal. Mert a maja naptár nem bizonyos események napjait harangozza be. Hanem különböző hullámokat jelöl meg, amelyek változásokat indítanak el.

De mitől olyan különleges 2017. május 24-e?
Május 24-e a Kilencedik Hullám 64 napja közül az első. Vagyis egy kemény munka kezdete, amely segít az embereknek kapcsolatba lépni a Kilencedik Hullámmal. Ezt követi majd a június 29-i, augusztus 4-i események, ám ezek nem olyan látványosan sorsfordító napok, mint amelyekre számítanánk. Illetve látni szeretnénk... nagy égi csinnadrattákat.
Ha hihetünk a maja naptárnak, akkor abban előre le volt fektetve, mikor kezd a világ olyan mélyre süllyedni, hogy szükségessé válik a kilenc hullám aktiválódása. Úgy fest, eljött ez az idő. A kilenc hullám kollektív erejének emberiségre gyakorolt hatásának az kellene lenni, hogy mindannyian tudatossá válunk, annak fényében kezdünk el dolgozni a szebb jövőért, és a kapcsolatainkért. Az, hogy ki mennyire fogadja be ezeket a hullámokat, az attól függnek, hogy milyenek a szándékai. A legtöbb ember még ma is a 6., 7. és 8. hullámmal áll kapcsolatban, ők nem lesznek képesek befogadni a 9. hullám energiáját, hogy a szeretet és béke jegyében dolgozzanak. De szerencsére már sokan fel vannak készülve a Kilencedik Hullámra. Az egyetemes cél pedig nem más, mint a Kilencedik Hullám segítségével megteremteni az Aranykorszakot.
Vagyis, amire számíthatunk május 24-én, hogy megnyílnak előttünk a kozmikus energiák. Érdemes erre aktívan ráhangolódni az adott napon, hogy befogadhassuk az energiát, amivel változtathatunk a világunk, és a magunk sorsán, az életünkön is. Ez persze nem egyik napról a másikra fog történni, de az energia már adott lesz hozzá, és készüljünk fel arra lélekben, hogy bizony megkezdődnek a változások...
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK