Szabó Anna
Imádta a karácsonyi készülődést, és ez, férfiról lévén szó, különösen nagy dolog volt. Nagyon azért nem lehetett ezen csodálkozni, hiszen az ég már a névválasztásába is belekódolta, hogy az ünnepek legszebbike lesz a kedvence mind közül. Karácsony Karcsi most is az ablaknál állt, és szórakozott mozdulatokkal kevergette a habos kakaóját, miközben a sűrű havazást nézte. Ahogy a táj egyre porcukrosabb lett, eszébe jutott, hogy először tölti kettesben a karácsonyt barátnőjével. Régóta várt erre, és most végre megadatik. Eljátszott a gondolattal, hogy mennyi mindent csinálnak majd közösen a 24-ét megelőző napokban, és megfogadta magában, hogy ügyel majd az ünnep szépségére, és nem hagyja, hogy a készülődés belőle is olyan idegroncsot faragjon, mint az emberek legtöbbjéből. Az orrában már szinte érezte a sülő sütemények illatát, amikor álmodozásából felriasztotta a szobaajtó nyíló hangja, és a küszöbön megjelent a hajvasalóval felfegyverzett kedvese. Nézte, ahogy a tündéri alak elhalad mellette, és kecsesen belép a fürdőszobába. „Ja, valamit elfelejtettem mondani az előbb” – hallatszott ki a lány hangja. „Anyukám velünk karácsonyozik az idén.” A mondat hallatán az ablakhoz visszaforduló férfinak a torkán akadt a kakaó, a kinti, fehér táj pedig egy csapásra szürkébe öltözött.
Még saját magát is meglepte, hogy mennyire nehezen barátkozott meg a gondolattal. A bejelentést követő éjjel alig aludt valamit, folyamatosan az járt a fejében, hogy miként zúzta porrá kedvese néhány szóval az általa már jó előre megálmodott ünnep szívmelengető képét. Pedig szerelmének alapvetően aranyos ötlete volt az, hogy mivel nem akar a pasija és az anyja között választani karácsonykor, ezért összefésüli a két szereplőt egy helyen. Csak hát, amit egy férfi egyszer eltervez, abban nem lehet változás, különben a feje tetejére áll a világ. A gondosan összeállított karácsonyi étlap – stílusosan szólva – máris ment a levesbe. Károlyunk élt-halt a halért, anyóspajtás viszont inkább halt tőle, ha csak egyetlen falatot is le kellett csúsztatnia a torkán. Ezért aztán a ponty még legalább januárig a mélyhűtőben tátog tovább, ő pedig mehetett újfent sorba állni kacsáért, ami ráadásul extra kiadást is jelentett. De mint kiderült, ez csak a csúcsdísz volt bosszúságai viharvert karácsonyfáján.
Ahogy teltek a napok, és a karácsony közeledtével az anyós is mind közelebb lopódzott a lakáshoz, Kareszban úgy nőtt a feszültség és az aggodalom. Nem éltek nagy házban, így aztán három embert már éppen többnek tartott a kívánatosnál – legalábbis állandó tartózkodásra. Többször sóhajtva agonizált azon, hogy miként borul majd fel az ő gondosan megszerkesztett napirendje. Nem parádézhat egy szál alsónadrágban a nappali közepén, nem vonulhat el akkor a fürdőszobába, amikor ő akar, a távirányító feletti uralmáról pedig végképp lemondhat. És mindehhez még mosolygós képet is kell vágnia! Természetesen anyuka látogatása miatt minden korábbinál gondosabban át kellett nyalniuk a lakást – karácsonyi nagytakarítás címszó alatt -, és még így is biztosra merte volna venni, hogy a vendégségbe érkező házisárkány már a második percben panaszkodik majd valami kósza porcica miatt. A hab az ünnepi torta tetején pedig az volt, hogy a nője megkérte arra, hogy ugyan menjen már ki az édesanyja elé a pályaudvarra, ő ugyanis szeretné még az utolsó simításokat elvégezni a lakáson, hogy a drága anyuci mindent rendben találjon.

Miközben a vasútállomás felé autózott, az alapvetően jámbor lelkületű Károlyban újabb rémisztő felismerés ütötte fel a fejét. „De hogyan és mikor szexelünk majd?” – mondta ki hangosan, túlüvöltve a rádióból kiszűrődő muzsikát. Mostanság amúgy sem volt elkényeztetve: a csaja a karácsonyi készülődés okozta stresszre hivatkozva nagyívben kerülte a testi kontaktust. Ezt egyébként sem értette, hiszen férfiként tudta, hogy a stressz levezetésének az egyik legjobb módja egy kis ágytorna, és fel nem foghatta, hogy ezzel a nők miért nincsenek így. A hét szűk esztendő pedig most végképp beköszönt, hiszen leendő anyósa is ott lesz velük, hogy együtt, áhítatosan énekeljék el a Csendes éjt. Kicsit még azon is morgott, hogy a saját otthonában, mint valami besurranó szerelem-tolvaj, majd lopottan, titokban kell néhány meghitt pillanatot találnia szerelmével – a kölcsönös, hangos örömszerzés szóba sem jöhet. Komor kedve ellenére a fogadáskor igyekezett elbűvölően mosolyogni, de érezte, hogy a vigyora lassan vicsorba torzul.
„Figyelj” – hívta félre a barátnője egyik nap a konyhába, miközben a szobából épp az egyik brazil szappanopera 2443. epizódja üvöltött elviselhetetlen hangerőn. „El kellene vinned anyukámat vásárolni. Én még sem mehetek vele, hiszen nekem is venne ezt-azt karácsonyra”. Karesz érezte, hogy megroggyan a lába. Jó férfiként alapvetően is nehezére estek a beszerző körutak, a mostanit meg végképp a háta közepére kívánta. Félelmei be is igazolódtak. Az elképzelései szerint 1-2 órás körút az egész délutánt igénybe vette. Egyrészt anyuka közel sem egy életerős fiatalember tempójában közlekedett, másrészt még a fából faragott angyalkák kiválasztásánál is hosszan töprengett az ár-érték arány kérdésében, így Karcsi néha úgy érezte, ez a vásárlás sosem ér véget. Miközben jövendő anyósa a leárazott termékek között vadászott serényen, hősünk nosztalgiázva gondolt vissza azokra a karácsonyokra, amiket otthon, a családja körében töltött el.
És végül elérkezett december 24-e! Ahogy a feldíszített, kivilágított karácsonyfában gyönyörködtek édes hármasban, Karcsi ránézett a barátnőjére. Abban a minutumban lett világossá számára, hogy megérte áldozatokat hoznia az elmúlt napokban, ugyanis szerelme arca fényesebben ragyogott a fenyő összes díszénél. Ez pedig annak volt köszönhető, hogy az édesanyja is ott volt velük szenteste. És mivel szerette a lányt, ezért ez sokkal fontosabb volt neki a saját kényelménél. Egyúttal pedig be is kellett vallja magának, hogy annyira nem volt szörnyű ez a néhány nap, mint ahogy azt várta. Persze, ettől azért még boldogan segített kedvese anyucikájának akkor, amikor a drága mama végül csomagjaival megindult a pályaudvar felé. Boldog Karácsonyt a Hölgyeknek – és az anyósoknak is!
OLVASS TOVÁBB!
Milyen az élet, amikor beléptek a potencianövelős korszakba?
Az idő múlása minden párkapcsolatban új szakaszokat hoz....
PASISZEMMELAz év ajándéka - Az óra, ami túlél mindent!
Az ajándékvadászat minden évben kihívást jelent, hiszen valami igazán különlegeset szeretnénk adni a szeretteinknek. Egy igényes karó...
PASISZEMMELHogyan segít a bilincs a hatékony közbiztonság fenntartásában?
Az emberek ösztöne, hogy megvédjék magukat és szeretteiket a veszélyekkel szemben, változatlan. A különböző korszakokban mindig előt...
10 szuper karácsonyi ajándékötlet nőknek – személyes, kreatív és szívhez szóló meglepetések
A karácsony közeledtével minden évben előkerül a nagy kérdés: mit adjunk ajándékba azoknak a nőknek, akik a legfontosabbak az életün...
PASISZEMMELMiért kell megvédeni a hallásod motorozás közben?
Amikor száguldasz az úton és hallod a motor hangját, semmi sem hasonlítható ehhez az élményhez. ...
PASISZEMMELHatékony és megbízható eszközbeszerzés cégeknek
Eljött az idő, amikor vállalkozásod számára új informatikai eszközök beszerzése vált szükségessé?...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK