Szabó Anna
Hozzávalók
- 2-3 szelet afrikai harcsafilé
- 2 db birsalma
- 2 db alma
- 1 kg krumpli
- vaj
- 2 db tojás
- só
- színes bors
- szerecsendió
- citromlé
- szegfűszeg és fahéj a birs előfőzéséhez
Elkészítés
A birsalmát meghámozzuk, magházát eltávolítjuk, majd vékonyabb szeletekre vágjuk. Egy edénybe téve felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Hozzáadunk néhány szem szegfűszeget, és egy darabka fahéjat, majd félpuhára főzzük. Amikor már kellően megpuhult, leszűrjük, alaposan lecsepegtetjük, és kihűtjük. Az almákat szintén meghámozzuk, és vékonyabb szeletekre vágjuk.
A halszeleteket ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, megcsepegtetjük citromlével, és egy kicsit állni hagyjuk, hogy az ízek jól átjárják.
A krumplit apróra vágjuk és megfőzzük, majd krumplinyomón átnyomjuk. Hozzáadjuk a vajat, egy kevés tejet, ízlés szerint sót, és őrölt szerecsendiót, majd jó habosra keverjük. Keverés közben hozzáadjuk a tojások sárgáját is. Hűtsük langyosra, majd óvatosan keverjük össze a kemény habbá vert tojásfehérjével.
Egy jénait vajazzunk ki, helyezzük egymás mellé a befűszerezett halszeleteket, a tetejét rakjuk ki az alma, és az előfőzött birsalma szeletekkel, végül a tetejére kanalazzuk az elkészített habos krumplipürét. Előmelegített sütőben közepes lángon 40-45 perc alatt szép pirosra sütjük.
Forrás és képek: Gizi receptjei
OLVASS TOVÁBB!
Új korszak kezdődik a magyarországi otthonokban - Megnyitott a SharkNinja első hazai üzlete a Westendben
Okos megoldások, amelyek szebbé, tisztábbá és élvezetesebbé teszik a mindennapokat – a Shark és Ninja innovációi mostantól személye...
GASZTROHalloweeni muffinreceptek - Mindenmentes változatban is
A Halloweent egyre többen ünneplik már Magyarországon is. Jó alkalom egy kis szórakozásra, amikor a borúsabb időjárás esetleg lehangol...
GASZTRO4 Halloween-i recept, melynek még az elkészítése is hátborzongató - Imádni fogod!
Lassan nálunk is kezdenek népszerűek lenni a Halloween-bulik, amikor barátainkkal valami rémisztőnek öltözve szórakozunk, és próbálju...
Mexikói babos rostélyos
A sertés hús a magyar konyha egyik alapdarabja. Rugaszkodj el a hétvégi pörköltes, rántott húsos menütől, és próbálj ki egy új ízv...
GASZTROKrumplis mexikói ízvilágú csirke
Használd ki te is az újburgonya-szezont! Ennél laktatóbb csirkés ételt ráadásul biztos nem találsz......
GASZTROBienvenidos a México - Avagy a legfantasztikusabb mexikói ételek
Mexikó kulináris világa igen híres tradicionális ételeiről. A mexikói ételek egyszerűek és egyben nagyszerűek is! Mi jut egyből esz...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK