SZÓRAKOZÁS

Az anyaság teljesen megváltoztatott!

Szerző:
Szabó Anna
Színésznő, énekesnő, édesanya, de leginkább ízig-vérig nő. Önfeledten tud nevetni, de sírni is, ha kell. Álarc nélkül él, bátran, vagányan, szabadon.

Női portál: Augusztusban egy hétig meghívott műsorvezetőként láthattunk az RTL Klub Reggeli műsorában. Mennyire volt kihívás számodra ez a feladat?

Koós Réka: Bevallom eleinte izgultam egy kicsit, de nem készültem görcsösen az adásokra. Talán éppen ezért nagyon élveztem. Arra törekedtem, hogy magamat adjam, a nézők önmagamért szeressenek, és szerencsére pozitív visszajelzéseket kaptam. Szerintem nincs értelme szerepet játszani, egy idő után úgyis kilóg a lóláb, ha az ember szerepekbe burkolózik. A szerkesztők egyébként nagyban segítették a munkámat, kikérték a véleményem egy-egy témáról, és igyekeztek úgy összeállítani a műsort, hogy olyan témakörök legyenek, amelyek közel állnak hozzám. Én nem magoltam be előre kérdéseket a beszélgetésekhez, talán éppen ezért voltak természetesek, életszerűek a beszélgetések.

Női portál: Kiegyensúlyozottnak, vidámnak látszol, szinte sugárzol a boldogságtól.

Koós Réka: Nagyon köszönöm! Tudod, amióta anya lettem, valahogy az egész életem megváltozott. Elmúlt belőlem a görcsösség, nyugodt vagyok, nem idegesítem magam apróságokon. A család, és az a szeretet, amit tőlük kapok, biztonságot nyújt. Most úgy vagyok vele, ha éppen nincsen felkérésem, nem baj, legfeljebb többet leszek "
Büdikével". És talán ezért, most valahogy könnyebben megy minden, az élet hozza magától az új helyzeteket, lehetőségeket.

Női portál: Büdikének a lányodat, Rozit becézed, aki lassan három éves lesz. Hogyan tudod összeegyeztetni a munkát a gyermekneveléssel?

Koós Réka: Eddig még nem volt gondom ezzel, de szerintem, ha az ember meg akar valamit oldani, akkor meg is tudja. Minden csak egyeztetés, szervezés kérdése. De természetesen ugyanannyit már a gyermek után nem tudok dolgozni, mint előtte, és igazából nem is szeretnék. Ha valakinek a karrier fontosabb a gyereknél, az válassza azt.
De onnantól kezdve, hogy már anyuka vagy, mindig a gyerek lesz az elsődleges. Én, pedig szeretném magam nevelni a gyermekem.


Női portál:
A sport, egészséges életmód mennyire fontos a számodra? Szülés után egyből sikerült visszaszerezned a régi alakod?

Koós Réka: Eleinte könnyen mentek le rólam a kilók, majd aztán a szülés után fél évvel volt egy időszak, amikor nagyon zavart, hogy van még rajtam egy kis felesleg. Akkor elkezdtem fogyókúrázni, és rengeteget sportoltam. Gyönyörűen le is ment, de azóta már visszaszedtem pár kilót. De tudod, mit mondok? Nem érdekel! Most boldog vagyok, kiegyensúlyozott, és megbékéltem magammal. Úgy érzem, túl vagyok az állandó megfelelési kényszeren, és a drasztikus fogyókúrákon. Persze odafigyelek arra, hogy ne hízzak meg, de nem akarom magam kínkeserves diétákkal szenvedtetni. És az egészben az az érdekes, hogy mostanában egyre többször kapok bókokat, dicséreteket a külsőmre.

Női portál: Hamarosan nem csak a színpadon láthatunk, hanem egy másik oldaladat is megmutatod. Mire készülsz pontosan?

Koós Réka: Így van, szeptember 9.-én nyílik egy kiállítás Szentendrén, az ArtUnio galériában, ahol az én festményeim is láthatóak lesznek. A kiállítás címe Hangok és Színek, és Kosaras Renáta festőművésszel együtt dolgoztuk ki az ötletet. Különböző dalokat, és a dalok hangulatát festjük meg, képekben mondjuk el mit jelent nekünk egy-egy zene. Több előadó dala is megihletett minket, így pl. Zorán, Zséda, Ákos, de volt több külföldi zene is. A lényeg, hogy olyan dal legyen, ami számunkra jelent annyit, hogy színekbe tudjuk ölteni.

Női portál: Mikor festesz? Amikor jut rá időd, vagy beosztod, eltervezed, hogy melyik nap ülsz le a vászon elé?

{KIRALYLANY}
Koós Réka: Kizárólag spontán. Amilyen én is vagyok. Akkor festek, amikor jön egy gondolat, vagy amikor megvan az a hangulat, érzés, ami kikívánkozik belőlem. Ezt nem lehet előre eltervezni, leülni, és várni, hogy jöjjön az ihlet, vagy festeni valamit azért, hogy túl legyek rajta. Magamat akarom adni a festésben is, úgy ahogy az élet minden területén. Ha esetleg nem is szabályosan, nem is tökéletesen, de mindenképpen nyíltan, és őszintén.

Szöveg: Lontai Ildikó
fotók: www.koosreka.com

A Női portál következő vendége Nyertes Zsuzsa lesz!

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL