SZEX, SZERELEM

Tantra, az extázis művészete (+18)

A tantra szexszel, sokkal jobb szerető lehetsz, hiszen megtanulod, hogyan szerezz örömet párodnak – és magadnak. A tantrikus szexben az aktushoz vezető út sokkal izgalmasabbá teszi azt. Nincs külön férfi és nő, csak ti együtt léteztek. Időigényes, de érdemes kipróbálni!

A szeretkezés szó szerint az élet szikráját lobbantja lángra, és óhatatlanul együtt jár vele a nagyobb intimitás, a sebezhetőség, az őszinteség és a tökéletes boldogság pillanata. Az olyan ősi tanítások, mint a tantra szerint, a szerelem nem más, mint módosult szexuális energia. A tantrikus szex a romantikus szerelem szent kifejeződése, amely az isteni nő és az isteni férfi tiszteletének ősi hindu hagyományából származik. Azt tanítja, hogy az isteni szerelmet olyan kapcsolatban lehet elérni, amelyben a férfi és a nő szeretik egymást.


Ismerd meg az igazi szenvedélyt!

A legtöbben azért fordulnak a keleti tantrához, hogy tökéletesítsék szexuális kielégülésüket. Pedig ez csak a kezdet: ha lehet, ne ragadj meg ezen a szinten. Ahhoz, hogy megértsd a szerelmet, a testiség kozmikus voltát kell elfogadnod, és meg kell tanulnod az érzékszerveiden át megtapasztalni az együttlétet. Minél inkább elfogadod a szexet, az annál inkább szabaddá tesz.


Szerelmesek játéka

Ezt a mély intimitást és odaadást csak gyakorlással és türelemmel lehet elérni. Olyan partner kell hozzá, aki a lehető legjobban és legmélyebben akar téged szeretni. A tantra segítségével a párok mélyebb intimitást és közösséget érhetnek el. Általában a nő vezeti be a férfit a szent örömökbe – ne várj arra, hogy egyszer csak felbukkanjon a tökéletes, gyakorlott tantra-férfi. Próbáld rábeszélni a partneredet a tantrikus szerelemre, vagy ha egyedülálló vagy, készülj fel rá. A párok végül olyan intim energiaátadási viszonyba kerülnek, hogy egynek fogják magukat érezni.

Az indiai tantra a bennünk élő legelemibb, legerőteljesebb késztetést, a szexuális energiát nem elfojtani akarja, hanem eszközként használja arra, hogy behatolhasson a spiritualitás világába. Egy misztikus tudatállapotban, ezen a magasabb szellemi síkon ugyanis egészen más élményt jelent a szerelmeskedés.



Kihozza belőled a NŐT

A tantra a férfi és női energiák tudatos áramoltatása és egyesítése. Eredménye ugyanaz a megvilágosodás, amelyhez a cölibátusban élő aszkéta is eljut, de ez az út sokkal rövidebb. Az, hogy energiáidat társadéval kapcsolod össze, felpörgeti a fejlődésedet. Előfordulhat, hogy egyetlen szeretkezés során is misztikus élményeid lesznek. A tantra nemcsak a stresszt oldja, hanem növeli nőiességedet, magabiztossá és kiegyensúlyozottá tesz.

A tantra azt mondja, a szerelem ott kezdődik, ahol nincs külön én és ő. Amikor szeretkezel, olyan áramkört hozol létre, amelyben kiegészítitek egymás testi-lelki polaritását. A nők a mágneses energiát testesítik meg, amely magához vonzza a férfi elektromos impulzusait. Amikor szeretkezünk, ezek a polaritások kicserélődnek. Ahogy a férfi egyre passzívabb lesz, így növekszik a nő dinamizmusa. A tantrában a férfi nagyon keveset mozog. A nő az, aki az energiát gerjeszti, ő a főszereplő.



Legfontosabb a gyengédség

A tantra szex nagyon lassú és ellazult. Más hozzáállást kíván, mint a hagyományos. Rá kell szánni legalább egy órát, de két-három óra az ideális. A szexuális energia ilyen felhasználása tágítja a tudatot, ez valójában egy dinamikus meditáció. Ha képes vagy tudatos maradni szex közben, túlléphetsz a világi dolgokon és az egón: nem kell semmit bizonyítanod, vagy elvárásoknak megfelelned.

A felemelkedés mást jelent a férfi, és mást a nő számára. A mi első élményünk a nemi szerveinkben szétáradó melegség, és a vágy, hogy közel legyünk a partnerünkhöz. Ez az energia váltja ki a férfi felemelkedését. A tantrában az előjáték egy órát is eltarthat, mert olyan érzékeny állapotot kell elérni, amelyben minden sejt remeg az izgalomtól. A férfinak gyengéden kell közeledni a nőhöz, hogy amikor eléri a szívét, kinyissa azt. A tantrikus hagyományban nagy szerepet játszik az orális szex. A száj és a nyelv sokkal erősebb stimulátor a kéznél.


Orgazmus idején a szerepek felcserélődnek: a nő férfibb lesz, a férfi pedig ekkor érzi leginkább saját női energiáját. Először zavarba ejtő lehet számára ez az ismeretlen nőies energia, és elképzelhető, hogy menekülni szeretne ettől a szokatlan érzéstől, azonban akarnia kell, hogy lényének női oldala is kifejezésre jusson. Így élheti át a dinamikus extázist, melynek megtapasztalása minden ember egészsége számára alapvető fontosságú. A tantrának az a küldetése, hogy tudatunkba vésse: a szex az eszköz, amellyel megismerhetjük a szerelmet.

Idézz fel egy olyan pillanatot életedből, amikor szabad voltál, és a világ gyönyörűnek tűnt. Ugye, milyen tökéletes volt? Pontosan ez történik minden orgazmus alkalmával, és amikor szerelmes vagy. A tantra azt tanítja, hogy nem szabad kevesebb szerelemmel beérni, mint amennyire a szívünk vágyik. Így hát, ha szeretnéd megtapasztalni, milyen a tökéletes összhang férfi és nő között, ne késlekedj.


Hogyan próbáld ki?

A tantrikus szex nem az első randira való, de kiindulásként a szemekben lehet megtalálni a tantrikus lelki közösséget. Próbálj belelátni a lelkébe a szemén át. A szemkontaktus a tantra egyik olyan része, amelyet bármikor gyakorolhatsz, és nem kell feltétlenül romantikusnak vagy szexuális töltetűnek lennie. Ha azonban mélyen belenézel valaki szemébe, akkor intim és mély módon kerülsz vele kapcsolatba, megtudhatod, hogy ki ő, kicsit megismerheted. Ha egy ember fenntartja a szemkontaktust, akkor az annak a jele, hogy nem fél nézni vagy téged, vagy nem fél attól, hogy te nézed őt. A szemek abban is segítenek, hogy kiderítsd, mennyire igaz egy érzés. Nézz bele annak a szemébe, akihez vonzódsz, és keresd ott a szerelmet vagy szeretetet. A tantra segít abban, hogy már akkor is meglássuk valakiben azt, amit keresünk, amikor még csak a szemünkkel csókoljuk meg.



Lényeges a hely

Úgy alakítsd ki, hogy minden érzékszervednek örömet okozzon. A rózsaillat, az ylang ylang és a pézsma serkenti az érzékeket. Gyertyafény és finom zene jöhet, de a mobiltelefon nem!!! Öltözzetek laza, könnyű ruhába, puha anyagba, rózsaszínbe vagy bíborba. Készíts apró falatkákat, hogy az ízlelést is kényeztethesd: csokit, epret, banánt, barackot, szilvát – hogy etetgethessétek egymást. Az ágy ne legyen túl puha – már ha oda telepedtek.



Készítsd fel a párodat!

Először csak nézz rá, nézzetek egymás szemébe. Csak finoman érintgesd meg a testét, hogy fölébreszd az érzékeit. Könnyen érintsd meg az arcát, a hasát, de most még hagyd ki a mellek és nemi szervek környékét. Aztán jöhetnek a hosszabb simítások, egy mozdulattal, most már egyre közelebb a nemi szervekhez – hadd tudja, mi vár rá!


A vágy gerjesztése

Üljetek (ha nem kényelmes így, akkor fekhettek is) egymásnak háttal, érezd, hogy hozzád ér a csípője, és mindketten rakjátok egyik kezeteket a szívetekre, a másikat a nemi szervetekre, kezdjetek el finoman előre-hátra hintázni. Lassan, nem túl messzire dőlve, hozzáhangolva a légzésetek ritmusához. Ha sikerült egy ritmusba kerülni, kezdjétek el masszírozni a (saját) melleteket, nemi szerveteket. Az a lényeg, hogy a ritmusotok harmóniában maradjon. Ha valamelyikötök elragadtatná magát, lassítson le. Lassíthatsz, ha nagy, egyenletes levegőt veszel, ha az előre-hátrahintázást körkörös mozgássá változtatod. Még mielőtt elérnéd a csúcsot, mindenféleképp lassíts le. Ehhez ugyan gyakorlat kell – inkább előbb lassíts, mint hogy késő legyen. Vagy csak engedd megtörténni, aminek történnie kell, aztán legközelebb kezdjétek elölről.


A vágy erősítése

Egymással szemben üljetek, keresztbe tett lábbal, hogy a térdetek összeérjen. Egyik kezed a szíveden, a másik a nemi szerveden. Ringatózz előre-hátra, és közben nézzetek egymás szemébe. Előrehajláskor belégzés, hátrahajláskor kilégzés. Úgy időzítsd, hogy te akkor lélegezz be, amikor a párod kifújja a levegőt. Ha ez sikerült, kezdd masszírozni a melledet és a puncidat. Nézz rá, ahogyan a nemi szervét simogatja, nézzen ő is rád. A szívedről a kezedet tedd az ő vállára. A csúcshoz közeledve együtt lassítsatok le. Érezd, ahogy a vágy, mint hullám jön és megy. Csöndesedjetek le, és ülj a párod ölébe.


A tantrikus kapcsolat

Mindegy, hogy van-e már erekciója. Ahogy együtt mentek végig a tantrikus kapcsolaton, a behatolás úgyis megtörténik. Tedd a jobb kezét a hátadra, a lapockáid közé, a bal keze tartsa a popsidat. A középső ujja odasimulhat a résbe az anuszod fölött. A te bal kezed a lapockái közé megy, a jobbod a pénisze fölé. Csodálatos energia-kapcsolat jöhet létre, ha pont a gerincét simítod a lapockái között. Ebben a pozícióban (ez a yab-yum, vagy maithuna) a szeméremcsontja pont jó helyen lesz a klitoriszodhoz képest, és a csakráitok is egy vonalba kerülnek, Nézzetek egymás bal szemébe, és csókold meg. Egymás kilélegzett levegőjét szívjátok be, miközben előre-hátra ringatóztok. Ha ez megy, érintsétek össze a nyelveteket. Így minden szinten egymáshoz vagytok kapcsolva, testben, elmében, lélekben. Aztán a ringatózás hadd alakuljon vadabbá.


A csúcspont

Ahogy közeledik a csúcspont, mindketten csukjátok be a szemeteket, és a másik háta közepén lévő kezeteket mozgassátok a koponya alapjának irányába. Ha lassítani akarnál, lassítsd a hintázást, ne a másik levegőjét lélegezd be, hanem fordítsd félre a fejed, és vegyél friss levegőt. Kis pihenő után folytathatjátok, és újra kezdhetitek, amíg csak nem vagytok készen az orgazmusra. Ahogy érzed a villámcsapásszerű összerándulást a testedben, szorítsd össze a fogad, és az érzést vezesd el egészen a fejedig, egy pontba, valahol a fejtetőd és a koponya alapja közé, tartsd vissza a lélegzeted, tartsd meg itt az orgazmust. Aztán engedd el, és csillapodj le.



Visszavonulás

Maradjatok maithuna pozícióban, míg mind a ketten vissza nem tértek a valós világba, míg a szíved és a légzésed le nem csillapodik. Nézzetek egymás jobb szemébe. Simogassátok egymás arcát, vállát, nyakát, lassan, finoman váljatok szét. Ereszd le a kezedet az oldalára, az övé követi a tiedet, maradjatok így egy pár pillanatra, mielőtt finoman fölemelkedsz az öléből, és le nem ülsz vele szemben.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL