Nem baj, ha maszatos a ruhája, ha összepiszkolta az arcát, kezét, és nem mosta meg rögtön, amiért ti szinte azonnal kiabáltok, mi azon csak nevetünk. Nem a nemtörődömség, felelőtlenség áll emögött, csak nem vesszük véresen komolyan a dolgokat. Szeretünk viccelődni, gyermekünkkel éppúgy, mint másokkal, szívesen alakítunk ki haveri, pajtáskodó viszonyt. Velünk lehet hemperegni a hóban, ugrálni a pocsolyákban, órákig bámulni egy számítógépes játékot, mi vagyunk azok, akik nem tulajdonítunk annak jelentőséget, hogy 5 perc alatt befalt a gyerek egy chipset, ebéd helyett, vagy összerajzolta a matekfüzetét.

A másik szülő joggal háborodik fel: nekem jut a hálátlanabbik szerep?

Hiszen az édesanya szól, hogy fürdeni kell, hogy tisztítsa ki a körmét, hogy írja meg a leckéjét, vagy tegyen rendet a szobájában. Míg mi csak marháskodunk és hülyeségekre tanítjuk, ahelyett, hogy komolyan foglalkoznánk vele. De ne felejtsétek el, általában mi vagyunk a szigorúbbak is. Mi nem csattanunk fel olyan gyakran, mint ti, de a mi korholó szavunknak sokszor mégis nagyobb a súlya. A mai magyar családrendszerben még mindig nagyobbrészt az apa a családfő, ő az, akinek a döntése ellen nincs lázadás, akinek az akarata előtt a többiek meghajlanak. Szóval ne tévesszen meg a viselkedésünk. Ha kell, hidd el, oda fogunk csapni az asztalra.

Ti nők, hajlamosak vagytok minket is gyerekként kezelni

Ez nem lenne baj, mert van benne igazság, de azért bennünk mégis van felelősségtudat, kötelességérzet. Mi ugyanazt az értékrendet közvetítjük a gyerek felé, mint ti, csak más formában. Ugyanúgy elmondjuk a véleményünket és próbáljuk nevelni, tanítani őt, csak tréfásabb, könnyedebb formában. De ettől még ne gondold, hogy nem vesznek minket komolyan a gyerkőceink. Ne kérdőjelezd meg hát, hogy miért megyünk el vele szánkózni, biciklizni tanulás helyett. Majd a kikapcsolódás után jöhet a leckeírás. Fogadd el, hogy egy hajóban ülünk és egyfelé húzzuk az evezőt, csak más módon használjuk.