.
Varosha az 1960-as és 70-es évek tömegturizmusa nyomán vált jelentős várossá. A község tengerpartján nagy szállodaépületeket húztak fel. A városban a hetvenes évek elejéig 45 szálloda, 60 apartmanszálló, 99 üdülőközpont, 4469 lakóház, 21 bank, 143 hivatal, 24 színház és mozi, 25 múzeum, 8 iskola, 9 temető, valamint kb. 3000 kisebb-nagyobb bolt várta az üdülni vágyókat. 1974. augusztus 14. és 16. között azonban a török hadsereg elfoglalta a várost és tiltott területnek nyilvánította. Az üres város köré falat emeltek, a lakosságot néhány nap alatt evakuálták, és megakadályozták, hogy bárki is belépjen. Így lett a népszerű üdülőhelyből a világ egyik leghíresebb és legnagyobb szellemvárosa. A hermetikusan lezárt városba azóta a török hadseregen és az ENSZ képviselőin kívül senki sem léphet be. A fegyveres erőkre való tekintettel még a fosztogatók sem próbálták meg elvinni a hátrahagyott értékeket. Szívszorító látvány tárul elénk a képeken, amikor megpillantjuk azokat a csodás luxus szállodákat, melyek egykor otthont adtak a boldog nyaralóközönségnek.
OLVASS TOVÁBB!
„Fiúhotelben” szálltál meg? A fürdőszoba elárulja!
Kicsi a WC, nincs szemetes a fürdőben, vagy túl nagyok fürdőköpenyek – ezek mind árulkodó jelei lehetnek egy úgynevezett „fiúszáll...
UTAZÁSMár egy svájci turistaközpontban is belépőt szednének
A festői környéken megelégelték a beözönlő turistákat....
UTAZÁSLegyen szó iskolakezdésről vagy utazásról, már nem úszhatjuk meg a környezetbarát megoldásokat
Az Osztrák Huladékgazdálkodási Szövetség tippjeiből mi is okulhatunk....
A 7 legnépszerűbb város, ahová érdemes ellátogatni, mielőtt túl késő lenne
A klímaváltozás számos tengerparti város jövőjét veszélyezteti. Ha nem történnek hatékony intézkedések a válság megfékezésére,...
UTAZÁSKihalnak a gazdák Svájcban és Magyarországon, Brazíliában viszont egyre menőbb farmernek lenni
Svájcban a munka túl szigorú, ám Brazíliában a fiatalok átveszik a szüleik farmjait....
UTAZÁSEgykori világháborús bunkerből nyílt hotel Hamburgban
Elég sok szokatlan szálloda van, de szálltál már meg valaha bunkerhotelben, tetőterasszal?...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK