Szabó Anna
A történelem egyik legelső alakja, akit őrült uralkodónak mondhatunk. II. Nabukodonozor a babilóni király (i. e. 604-562) az Az ószövetségi Dániel könyve szerint maga Isten büntette meg, ugyanis az uralkodó túlságosan felmagasztalta magát.
„Kivetették az emberek közül, füvet legelt, mint az ökrök, az ég harmata addig öntözte testét, míg szőre olyan hosszú nem lett, mint a sas tolla, és körmei, mint a madárkarmok" - olvasható Dániel 4. könyvében.
Ha hihetünk a mítosznak, Nabukodonozor elméje megzavarodott, és hét éven keresztül a vadonban élt, mint egy vadállat. Origenész szerint nem csak a teste alakult át, az elméje is megváltozott, míg Tertulliánusz úgy vélte, csak a testi transzformáció kényszerítette a királyt a vadonba.Néhány mai tudós szerint a klinikai lycantropia nevű ritka pszichológiai betegség kínozta, amikor az ember állatnak képzeli magát. Néhány pszichológus szerint azonban a király őrülete az előrehaladott szifilisz okozta egy kis demenciával.
OLVASS TOVÁBB!
Nem az ár számít - Apró karácsonyi ajándékok, amelyekkel örömet szerezhetünk
Ahogy közeledik a karácsony, egyre gyakrabban találjuk szembe magunkat a jól ismert dilemmával: mivel lepjük meg a szeretteinket?...
SZÓRAKOZÁS6 ötlet, amellyel egy cég valóban örömet szerezhet női munkatársainak
Egy ajándékcsomagnak sokan örülnek, de vannak gesztusok, amelyek többet érnek, ha képesek megkönnyíteni a munkanapokat. Ilyen lehet a ru...
SZÓRAKOZÁSMiért csábítóbb egy ajánlat, ha visszaszámláló is van mellette?
Egy cipő ára 19 990 forint, és még két napig érvényes a kedvezmény. Mellette elindul egy óra, amely 17 percet mutat. A termék ára köz...
Hogyan változtatta meg a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat az elmúlt két évben
Az elmúlt két évben a mesterséges intelligencia fokozatosan bekerült a hétköznapi életünkbe....
SZÓRAKOZÁSHogyan hathat pozitívan a videojátékozás a mentális egészségre
A videojátékok ma már a mindennapi kikapcsolódás természetes részét jelentik Magyarországon is....
SZÓRAKOZÁSA virtuális sport a nőket is meghódítja - Mit érdemes tudni a V-sportról?
A sport világa folyamatosan változik. Ma már nemcsak a stadionokban, a televíziós közvetítésekben vagy a sportpályák mellett találkozh...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK