Szabó Anna
Shannen Doherty
A most 46 éves Shannent a legtöbben Brenda Walshként ismerhettük meg a Beverly Hills 90210-ből és utána futott be csak igazán a Bűbájos boszorkák Prue-jaként. Csak három évadig élvezhették rajongói a játékát, mivel utána valósággal kirúgták a sorozatból, ugyanis híres a nehéz természetéről és igencsak rosszul jött ki annak idején színész kollégáival is. Utána inkább nem túl jelentős filmekben láthattuk feltűnni, de legalább volt még egy boszis alakítása a Boszorkányok iskolája c. filmben. 2006-ban saját TV-műsort kapott, a „Breaking Up With Shannen Doherty”-t. A műsorban segített szakítani a pároknak, hogy veszekedés nélkül váljanak el.
2015 márciusában mellrákkal diagnosztizálták, ami 2016-ban a nyirokkeringésére is átterjedt, de nem csak a szerepében volt erős és kitartó egyéniség, hanem a valóságban, így 2017-ben bejelentette, hogy legyőzte a rákot. Shannen a közösségi oldalain dokumentálta a betegsége fázisait, majd később a fokozatos gyógyulását is.
Kis érdekesség, hogy jó barátnői közé tartozik Holly Marie Combs és Sarah Michelle Gellar.
OLVASS TOVÁBB!
Digitális döntések és online szokások a mindennapokban
Az online tér ma már nem külön világ, hanem a napi rutin része: itt intézünk ügyeket, hasonlítunk össze szolgáltatásokat, olvasunk v...
SZÓRAKOZÁSBL-döntőből romantikus randiest a pároknak
Van egy pillanat, amikor a hétvégi program eldől: az egyik fél a kanapé sarkából odaveti, hogy „hallottad, jön a Bajnokok Ligája dönt...
SZÓRAKOZÁSVajdasági társasjáték estek: közösségi élmények a kockák körül
A Vajdasági Társasjáték Klub igazi találkozóhely, ahol a játék és a közösségi kapcsolatok építése szorosan összefonódik. Ezen k...
Pénzkezelési tippek szabadidős tevékenységekhez
A szabadidő eltöltése ma már nem csupán pihenést jelent, hanem gyakran jár anyagi ráfordítással is....
SZÓRAKOZÁSEgyre több időt töltünk online: a nők vezetik a digitális váltást?
A digitális szokások az elmúlt évtizedben alapjaiban alakultak át, és egyre több megfigyelés mutat arra, hogy a nők nem csupán követik...
SZÓRAKOZÁSTéltemetés, farsangolás
Szerencsére, elérkezett a tél utolsó hónapja is, amit egyúttal - a régi hagyományok szerint –téltemető hónapnak is szoktak nevezni. ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK