Szabó Anna
Itt persze nem a rajongókkal van a baj, hanem az izmok méretével. Itt jön a képbe a fitnesz guru, Czanik Balázs, aki elvállalta a csapat jó kondiba hozását.
A srácok heti három alkalommal fitnesz teremben izzadnak, hétfő esténként pedig Balázs ingyenes capoeria aerobik óráján vesznek részt a TF-en, este fél 9-től. „Csak idő kérdése és belejövünk az intenzív sportba és maximális formába hozzuk magunkat!” -mondta a BNF frontembere, Nick.

Balázs szavai szerint a srácok nagyon kitartóak és elszántak, sőt, ahogy az egy együttestől elvárható, igazán hamar felveszik a ritmust.
A Bravo Otto Gála és a VIVA Comet idei szerepőitől persze nem áll távol a sport világa. Bat, a mongol származású tinikedvenc gyerek kora óta focizik és atletizál. „A mozgás, az egészséges életmód, így a sport is nagyon fontos számomra, e nélkül el sem tudnám képzelni az életemet” -tette hozzá BAT.
Nick iskolás korában, 12 éven keresztül szertornázott, így edzője szerint izmai könnyen formába jönnek. Ez nem is fog ártani, hisz az Álomrandi főszereplője szeretne pár kilót magára szedni.

Csollány Szilveszter nyomdokaiban sokszor pörgött a gyűrűn, de végül inkább a zene felé fordult a lányok nagy örömére.
A fitnesz oktató számára a legnagyobb kihívást ezek szerint Frank jelenti, aki -bár ez nem látszik rajta- nem indulna nagy eséllyel egy olimpiai válogatón: eddig maximum a gitárt emelgette, nem a súlyvasakat.
További részletekért katt ide! »
OLVASS TOVÁBB!
Téltemetés, farsangolás
Szerencsére, elérkezett a tél utolsó hónapja is, amit egyúttal - a régi hagyományok szerint –téltemető hónapnak is szoktak nevezni. ...
SZÓRAKOZÁSMinőségi ruhatári eszközök gyártása - Professzionális háttér minden igényre
Egy rendezvényhelyszín vagy közösségi tér szervezésekor gyakran kevés figyelem irányul a ruhatár megfelelő kialakítására, pedig ez ...
SZÓRAKOZÁSRubik-kocka, mint kreatív otthoni program
Az otthoni programok során gyakran keresünk olyan játékokat, amelyek egyszerre szórakoztatóak és fejlesztőek. A Rubik-kocka tökéletes ...
Karácsonyi előkészületek - Dekoráljunk együtt!
A karácsonyt megelőző hetekben otthonaink varázslatos átalakuláson mennek keresztül....
SZÓRAKOZÁSMesés advent a Pólusban - Lépj be Elfie karácsonyi birodalmába
Idén decemberben a Pólus bevásárlóközpont teljesen átváltozik: az adventi időszak alatt a hétköznapi vásárlás is igazi mesebeli él...
SZÓRAKOZÁSKarácsonyi varázslat a Camponában – Találkozz te is a Mikulással!
Decemberben ismét mesebirodalommá változik a Campona, ahol minden a karácsonyi varázslatról szól!...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK