Szabó Anna
Charlie Sheen
Charlie Sheen bátran hangoztatta mindig is, hogy szexőrült. Nála a hűség inkább halálos bűnnel ér fel, mint ahogy azt a Két pasi meg egy kicsiben is annyiszor kijelentette és bizonyára nem véletlenül. Nem is érteni, hogy az ilyen miért házasodik meg, hiszen kétszer is elvált, mert nem bírta ki, hogy ne fektessen meg minden nőt válogatás nélkül. Ugyan rossznyelvek szerint nem csak nők kerültek az ágyába…
Rengeteg prostis élménynek hála pedig már jó ideje HIV vírussal fertőzött, mert ugyebár a gumi is pont annyira megvetendő, amennyire a hűség. Állítólag még papírja is van arról, hogy hogy szexfüggőségben szenved és bármennyit is disznólkodik, sosem elég! Úgy hírlik, több mint 5000 nővel volt eddig dolga, de amíg él, minden bizonnyal ez a szám egyre csak növekszik…
OLVASS TOVÁBB!
Till Attila mikrofonja előtt egyik szakember se rejtette véka alá a 2026-os terveit!
Az év eleje sokak számára nemcsak naptárváltás, hanem egyfajta újrakezdés is. Ilyenkor új célokat fogalmazunk meg, átgondoljuk, merre ...
SZÓRAKOZÁSTéltemetés, farsangolás
Szerencsére, elérkezett a tél utolsó hónapja is, amit egyúttal - a régi hagyományok szerint –téltemető hónapnak is szoktak nevezni. ...
SZÓRAKOZÁSMinőségi ruhatári eszközök gyártása - Professzionális háttér minden igényre
Egy rendezvényhelyszín vagy közösségi tér szervezésekor gyakran kevés figyelem irányul a ruhatár megfelelő kialakítására, pedig ez ...
Rubik-kocka, mint kreatív otthoni program
Az otthoni programok során gyakran keresünk olyan játékokat, amelyek egyszerre szórakoztatóak és fejlesztőek. A Rubik-kocka tökéletes ...
SZÓRAKOZÁSKarácsonyi előkészületek - Dekoráljunk együtt!
A karácsonyt megelőző hetekben otthonaink varázslatos átalakuláson mennek keresztül....
SZÓRAKOZÁSMesés advent a Pólusban - Lépj be Elfie karácsonyi birodalmába
Idén decemberben a Pólus bevásárlóközpont teljesen átváltozik: az adventi időszak alatt a hétköznapi vásárlás is igazi mesebeli él...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK