4. Szivacsagy
Olyan az agyuk, mint a szivacs, jól felszívják magukat aztán… kiengednek mindent. De frankón mindent. Megkérheted, hogy vigye le a szemetet, hozza el a gyereket a suliból vagy hogy vásároljon be. Ebből sokszor az szokott lenni, hogy a szemét bebüdösödik, a gyerek este hatkor is a suli előtt vár és arra jön haza, hogy nincs mit enni. Meg hát gyakori jelenség náluk a szelektív hallás, látás, mert ha olyanról van szó, ami érdekükben áll, mindjárt ugranak. Elvégre sörért az esti meccshez bármikor képesek elugrani a boltba és ha már ott vannak és nem felejtik el, hoznak kenyeret is… de sebaj, mint a papagájok, újra és újra elismételjük amit szeretnénk abban a reményben, hátha eljut az agyáig. Max utána mi vagyunk letolva, hogy nem kell ezerszer elmondani, megértette, csak aztán persze mindig kiderül, hogy mégsem…
Olykor jobb is, ha inkább nem akar házi munkát végezni, mert arra is képtelen, hogy beindítsa a mosógépet, annyira idegen neki az a szerkezet, mintha az ördög műve lenne.
OLVASS TOVÁBB!
11 szextipp, amit minden párnak ki kell próbálnia – Garantáltan visszatér a tűz a hálószobába!
Érdemes lehet időnként tudatosan törekedni arra, hogy megújítsuk a szerelmi életünket, pláne akkor, ha tartós kapcsolatban élünk. Íg...
SZEX, SZERELEMVágysz az igaz szerelemre? - Megerősítések a szerelem bevonzásáért és megtalálásáért
Valószínűleg hallottál már a megerősítések erejéről. Lehetsz hívő vagy szkeptikus, de szinte biztos, hogy tettél már velük egy pr...
SZEX, SZERELEMMilyen, amikor a chatbot talál nekünk randipartnert?
Hamarosan érkezik a randiszervező mesterséges intelligencia. Még az online szolgáltatások segítségével is fárasztó megfelelő partner...
5 jel, hogy beleuntál a kapcsolatodba - Feltűnt már neked?
Mindannyian szerelmesen, lelkesen futunk neki a kapcsolatnak. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal is, hogy a szerelem intenzitása idővel alább...
SZEX, SZERELEMPárkapcsolati mítoszok, amiket ideje elfelejteni
Ahogyan minden ember, úgy minden párkapcsolat is más és más: különböző dinamikák és kommunikációs módszerek működhetnek jól egy-...
SZEX, SZERELEMJó vagy az ágyban? 8 jel, miszerint csodálatos szerető vagy
Mindig is azon töprengtél, hogy partnered mit gondol rólad az ágyban, hogy mennyire élvezi veled a szexet? Normális, ha ezt szeretnéd tudn...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK