Azonban az ikerlángok közötti kapcsolat sokszor gyötrelmes, de egyben intenzív és magával ragadó élmény is. Ez azért van, mert beidegződtek a korábbi félelmek, sebek és az ego akadályozza a boldog beteljesülést. Emiatt minden ikerláng-kapcsolatban elérkezik a „menekülő és üldöző” szakasz. Ez az időszak igen összetett és fájdalmas mindkét fél számára, mire elérik a vágyott állapotot, az egyesülést.
Mi is az a menekülő és üldöző dinamikus szakasz?
Amikor ikerláng-viszonyról beszélünk, a menekülő és üldöző fázis a hatodik állomás. Ezt a szakaszt egy erős belső nyugtalanság előzi meg, olyanok, mint például a személyiségkülönbségek, az én különbözősége, és a régi sebek is felszakadnak. Végül, ahogy a feszültség egyre nő, kialakul egy „robbanásveszélyes” állapot, és kiutat keresel a kapcsolatból, bármi áron. Ez a folyamat távolságtartással jár, azaz „meneküléssel”, amely lehet akár fizikai, akár lelki, de mindkettő is. Gyakran menekülsz a korábban hevesen szeretett ikerlángodtól a korábbi partneredhez, vagy elutazol, igyekszel meditálni, netán érveket hozol fel azért, hogy miért nem működött a kapcsolat, esetleg épp a munkába menekülsz. Az is lehet, hogy minden ok nélkül elhagyod a párodat.
Ebben a szakaszban a „menekülő” egyfajta „fiatalabb” lélekkel rendelkezik, az „üldöző” pedig „érettebb” lelkivilágú egyén. Más szóval, amíg az egyik fél képes arra, hogy tisztítótűzként kezelje a szeretetet, addig a másik inkább a kapcsolat felbontását szorgalmazza és sok neki ez az egész, amit nem tud kezelni.
6 módszer, hogy újra találkozhass az ikerlángoddal
Ha az ikerlángok a menekülő és üldöző fázisban vannak, akkor lehet, hogy rendkívül sebezhetőnek érzik magukat, dühösek, túlterheltek és minden zavarosnak tűnik ebben az időszakban. Íme, 6 tipp, amely segíthet átvészelni ezt az időszakot:
{KEPGALERIA}
6. Bocsáss meg a másiknak
Ismerd fel, hogy amíg nem bocsátasz meg, az neked okoz sokféle fájdalmat. Minden tünet és bőrkiütés a megoldatlan fájdalom eredménye. Ha mindketten megtanuljátok, hogy mi is ez az egész, és képesek vagytok megbocsátani egymásnak, akkor a szeretet lehetővé teszi a lelki sérülések és a testi tünetek gyógyulását.
Az ikerlángok negatív tulajdonságait és a mélyen rejlő sebeket is fel kell tárni, jó, ha minderre is fény derül. Ebben az időszakban a kapcsolat örökre szól már, a cél a gyógyulás, megnyílni a másik felé, tanulni mindenből, és meg tanulni feltétel nélkül szeretni.
OLVASS TOVÁBB!
10 nyilvánvaló ok, amiért unalmas és egyhangú a szexuális életed
Ha már régóta kapcsolatban vagy, akkor könnyen belekényelmesedhetsz a kapcsolatba minden téren. Márpedig ha unalmas a nemi életed, az csa...
SZEX, SZERELEMHa jelen van ez a 8 jel a kapcsolatodban, akkor baromira erős a viszonyotok
Tim Lott párkapcsolati szakértő szerint a sikeres párnak 3 fontos jellemzője van: a kommunikáció, a tisztelet és a bizalom. A bizalmat ne...
SZEX, SZERELEM9 jel, hogy túlságosan a párodtól teszed függővé a boldogságodat
A párok többsége így vagy úgy, de függ egymástól. A szakértők szerint a partnertől való függőség nemcsak a szerelmi életet, hanem...
Szex vakon: 6 ok, miért érdemes hozzá bekötni a szemeteket
Észrevetted, hogy sok filmben bekötik egyik vagy akár mindkét fél szemét szex előtt? Mint például A szürke 50 árnyalatában. Ez nem v...
SZEX, SZERELEM10 szexjáték, ami szenvedélyt és intenzív kéjélményt hozhat a megszürkült nemi életetekbe
Akár unalmassá, lapossá vált a nemi életetek, akár új dolgokat szeretnétek kipróbálni, a szexjátékok nagyszerű módjai lehetnek anna...
SZEX, SZERELEM8 beszédes jel, miszerint a szerelmetek nem igazi
Ha komoly és elkötelezett párkapcsolatban élsz, és végül úgy döntesz, hogy azt mondod: „szeretlek”, de cserébe, amit kapsz az a „...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK