Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
SZEX, SZERELEM

5 kevéssé ismert, pedig nem csekély hétköznapi jele a lelki társaknak

Szerző:
Szabó Anna
Számos jele van annak, ha megleltük a lelki társunkat és vele vagyunk kapcsolatban. Megértjük egymást, úgy, ahogy mások nem, sok bennünk a közös és hasonló az ízlésvilágunk. Meg persze olyan, mintha ezer éve ismernénk egymást. Ám van a lelki társaknak néhány kevéssé ismert – vagy csak sokaknak fel sem tűnő – 5 olyan hétköznapi jele, ami alapján minden kétséget ki lehet zárni! Mert nem kell mindig a nagy spirituális, égi jeleket keresni, amikor az orrunk előtt vannak a nyilvánvalóak!

{KEPGALERIA}

1. Van közös számotok

Az igazi lelki társak sokszor varázslatos, sorsszerű körülmények között jönnek össze és kezdenek el randizni. (Persze később előszeretettel mesélik is ezt a hihetetlen, nem mindennapi, már-már csodaszámba menő történetet!) Ilyenkor mindig felcsendül a daluk. Ez lehet egy új szám, ami mind a kettejüknek tetszik vagy gyerekkori szám, amit mind a ketten szerettek. Esetleg egy olyan, ami „üldözi” őket és mindenütt az szól, bármerre is járjanak. De ez az ő közös számuk, mert jelentéssel bír számukra, mert a lelkükhöz szól és arról mindig a másik jut az eszükbe.

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL