REJTÉLY-MISZTIKA

A rejtélyes Zodiákus gyilkosságok II. rész

Szerző:
Szabó Anna
A ’60-as évek legrejtélyesebb amerikai sorozatgyilkosát, a Zodiákust, óriási erőkkel kereste a rendőrség. Több ezer gyanúsítottat állítottak elő, a kódolt leveleket írásszakértők elemezték, ám a tettes soha nem került kézre. A nyomozást vezető egyik rendőr állítja, hogy tudja ki az elkövető. Idén májusban pedig, megjelent egy könyv, melynek szerzője az apját nevezi meg Zodiákusnak.

 

Gyilkosság a Berryessa tónál


1969. szeptember 27-én Cecelia Ann Shepard és Bryan Calvin Hartnell két kollégista, a Berryessa tó nyugati partjánál, egy félszigeten piknikeztek. Egy sötét ruhás, magas, zömökebb testalkatú férfi közelítette meg őket. Cecelia vette észre a férfit, aki nem messze tőlük egy csuklyát húzott a fejére. A csuklya leért a derekáig és egy fehér jel volt rajta. A csuklyás férfi egy pisztolyt szegezett a fiatalokra és kérte a pénzt és a slusszkulcsot. Bryan teljesítette a parancsot, közben szóval próbálta tartani az elkövetőt, aki elmondta, hogy megszökött a Pacific Northwest börtönből, ahol megölt egy őrt.

A Zodiákus elővett egy kötelet és azt mondta a lánynak, hogy kötözze meg a barátját. Miután a lány ezt megtette, a gyilkos őt is megkötözte, majd azt mondta, hogy le fogja szúrni őket. Bryan 6, Cecelia 10 késszúrást kapott. A gyilkos az áldozatok autójához sétált és fekete filccel rárajzolta a kocsi jobb első ajtajára a Zodiákus jelet, felírta a két előző gyilkossága időpontját és az aktuális dátumot is, valamint azt, hogy a támadás a késével történt.


A lány két nappal később belehalt a sérüléseibe, a fiú túlélte az esetet. A rendőrség a későbbiekben kiderítette, hogy a börtön sztori, amiről a Zodiákus beszélt a két fiatalnak hazugság volt. Abban a városban nem létezett börtön és nem is öltek meg senkit. Bryan később elmondta a rendőröknek, hogy a férfi hangja lassú, vontatott volt, beszédén hallatszott, hogy nem művelt.

A gyilkosság elkövetése után egy órával később a Zodiákus egy fizetős fülkéből felhívta a rendőröket: "Be akarok jelenteni egy gyilkosságot. Nem, egy kettősgyilkosságot. Két mérföldre vannak északra a Park Headquarters-től. Egy fehér Volkswagen Kharmann Ghia autójuk volt."


Mit jelenthet a Zodiákus szimbólum?


Az összes levelében és üzenetében mindig ugyanazt a szimbólumot használta a gyilkos. Egy célkereszthez hasonló ábrát. Ezzel üzenhette azt, hogy mindenki áldozat, senki sincs biztonságban, de akár utalhatott az asztrológiai zodiákus ábrára is, és arra, hogy hisz az eleve elrendelésben, a sorsban. Természetesen ez puszta találgatás, amit kizárólag a horoszkópos gyilkos tudna eloszlatni. A jel egy órafajta márkajelzése is, amit történetesen Zodiákusnak hívnak.

 

A Zodiákus tovább öl - Taxis gyilkosság


1969. október 11-én éjszaka egy taxis, Paul Stine felvett egy férfit, akit a Washington és Maple Street sarkára kellett volna szállítania. Egy sarokkal arrébb a férfi megállította a taxit, és a sofőrt jobb oldalról fejbe lőtte. A közeli házból gyerekek észrevették a taxit és azt, hogy dulakodnak benne, legalábbis ezt hitték, amikor látták, hogy egy nagydarab férfi a hátsó ülésről előre ül, és hevesen matat valamit. A kamaszok azonnal hívták a rendőrséget és a gyilkost a sötétség miatt, fekete férfinak írták le. A környék rendőreinek ez a személyleírás ment ki, és míg a fekete férfit keresték, a gyilkos elhagyta a helyszínt. A taxin számtalan részleges ujjlenyomatot találtak, de soha nem egyezett egyik adatbázisban szereplő bűnözőével sem. Később a Chronicle szerkesztősége kapott egy levelet, melyben a Zodiákus megírta, hogy a gyilkosság az ő számlájára írható. Mellékelte a levele mellé a taxisofőr véres ingjének egy darabját is.

Az eset után további leveleket is küldött az újságnak, iskolabusz felrobbantásával fenyegetőzött, és azt is beismerte, hogy nagyon nehéz féken tartania magát. 1970 márciusában újból próbálkozott az öléssel, egy anyát és kisbabáját vette fel az autójába, de a nő kiugrott a járműből a gyermekével együtt, mikor a férfi közölte, hogy megöli őket. Szerencsére túlélték a történteket.
A Zodiákus 1974-ig számtalan levelet küldött a lapoknak és a rendőrségnek is. Többek között kifogásolta, hogy az emberek miért nem hordanak Zodiákus kitűzőt.

A Zodiákus ügy megszállottjai

Robert Graysmith, a San Francisco Chronicle karikatúristája megszállottan kutatta a bizonyítékokat, gyűjtötte a Zodiákusról megjelent információkat és könyvet is írt az ügyről.

A sorozatgyilkosságok másik megszállottja David Toschi nyomozó volt. Sejteni vélte, hogy ki az elkövető, de sajnos az általa megnevezett illetőre nem tudták rábizonyítani a gyilkosságokat, mert csak közvetett bizonyítékok álltak a rendőrség rendelkezésére.

A legvalószínűbb elkövető

Graysmith és Toschi nyomozó is biztos volt abban, hogy Arthur Leigh Allan a Zodiákus. A férfi a közel 2500 gyanúsított egyike volt, tanárként dolgozott egy középiskolában, de molesztálta tanítványait és kirúgták. Akkor vált gyanússá, amikor egy volt kollégája megkereste a rendőrséget azzal az információval, hogy Leigh kedvenc műve A legveszélyesebb játék című regény. Gyakran beszélt arról, hogy pisztolyára lámpát szerelne, szerelmespárokra lövöldözne vele, és Zodiákusnak nevezné magát. A rendőrség tovább nyomozott a férfi után, házkutatást is tartottak nála, kiderült, hogy több fegyvere van, lelkileg labilis, munkahelyeiről sorra kirúgták. Kesztyű és cipőmérete egyezett a gyilkosságnál talált nyomokkal, de a levelekről vett DNS minta nem volt azonos. A legszembeötlőbb momentum az volt, hogy Zodiac márkájú karórát viselt.

A gyilkosságot soha nem tudták rábizonyítani. Arthur Leigh Allen súlyos cukorbeteg volt, 58 évesen halt meg 1992-ben.
Jóval Leigh halála után, 2004-ben megkérték az egyik életben maradt áldozatot, Renault Megau-t, hogy azonosítsa támadóját fotó alapján. Elé tettek 8 képet és ő elsőnek Leigh Allen-re bökött.

Apám a Zodiákus

Nagy port kavart egy amerikai mérnök idén májusban megjelent könyve, melyben az apját nevezi meg Zodiákusnak. Követeli az ügy újra kivizsgálását. A szerzőt örökbe fogadták, nevelőapját, a néhai könyvkereskedőt nevezte meg a gyilkosnak. Állítja, hogy az áldozatok nagyon hasonlítottak az anyjára, és nevelőapja, Earl Van Best ujjlenyomata megegyezik azzal az ujjlenyomattal, amit a rendőrség az egyik Zodiákus gyilkosságnál talált.

A san francisco-i rendőrség szóvivője elmondta a sajtónak, hogy újra előveszik a gyilkossági ügyet, és minden bizonyítékot átnéznek.

A Zodiákus 37 gyilkosságot vállalt magára, de nem lehet pontosan tudni csak 5 esetnél, hogy valóban ő lehetett az elkövető. Talán a modern technikáknak/eljárásoknak-, és a könyv megjelenésének köszönhetően hamarosan kiderül az igazság, és az áldozatok hozzátartozói végre némi nyugalomra lelhetnek.

Az eredeti, angol nyelvű levél forrása: zodiackiller.com

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL