Szabó Anna
{KEPGALERIA}
Dorothy Durant szelleme
1665-ben egy 16 éves diák, Bligh hirtelen depresszióssá vált és visszahúzódott. Egyik barátja sem tudta megmondani, hogy mi lehet a baja, de Bligh megosztotta a baját testvérével, akinek elmondta, hogy egy szellem kísérti. Naponta kétszer, amikor Angliában Launcestonban egy mezőn keresztül sétáltak az iskolába és onnan haza, az egyik szomszédjuk, Dorothy Durant követte őt csendben. Bligh családja szkeptikus volt a történetet illetően és kinevették a fiút. Egyedül az iskola igazgatója, Ruddle úr volt hajlandó hinni neki. Másnap reggel együtt sétáltak, amikor Mr. Ruddle megdöbbenve látta, hogy Durant halad velük. Ezt követően többször is látta a szellemét. Július végén egy reggelen Ruddle úr újra találkozott a szellemmel, és megpróbált beszélni vele. Először a megjelenés nem tudott beszélni. Nem találta a hangját, és a szavai érthetetlenek voltak, de Mr. Ruddle 15 percig beszélgetett vele. Este Durant találkozott az igazgatóval, aki hazafele tartott. Ez volt az utolsó alkalom, amikor megjelent; beszélgettek pár szót, majd Durant végleg égeltűnt.
OLVASS TOVÁBB!
Pünkösdi babonák - Figyelj oda ahhoz, távol tartsd a gonosz erőket és bevonzd a jó szerencsét!
Pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapra és hétfőre eső keresztény ünnep. E napon a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepelik, ugy...
REJTÉLY-MISZTIKA30 Húsvéti babona - Ezekre feltétlenül figyelj, különben ugrik a szerencse meg a szerelem!
Locsolás, sonka, parti, rokonlátogatás. Imádjuk a Húsvétot! Már csak az kell, hogy odafigyeljünk a ránk leselkedő babonákra, hogy bebi...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK