Szabó Anna
Nem lehet sem bizonyítani, sem pedig cáfolni a mágia létét. De ha hihetünk a szellemekben, démonokban, az ördögűzésekben és számos paranormális jelenségben, akkor már miért ne létezhetne olyan, hogy mágia, és vele együtt a művelői, a boszorkányok és mágusok?
Mert könnyen feltételezhetnék – ahogy a következő sztorikból is kiderül – hogy a mágia a primitív emberek eszköze, akik elzárt közösségben, törzsekben élnek, távoli falvakban és országokban, távol a civilizációtól. Igen, talán lehet, hogy ők vannak lemaradva technikailag és amit mágiának hisznek, az valami egészen más, megfogható, megmagyarázható dolog. Pedig a világ minden táján találhatóak meg boszorkányok és sámánok, legfeljebb ők visszafogottabban űzik a tevékenységüket.
A sztorik után érdemes lehet azon elmélázni, hogy tényleg ilyen sok elmaradott és barbár, illetve álmodozó ember él, akik hisznek a mágiában? Vagy vajon mi vagyunk szűklátókörűek és nem vesszük észre, hogy ez valódi dolog? Aztán addig nevetünk rajtuk, amíg egyszer tényleg csak koppanni fogunk?
{KEPGALERIA}
Golyóálló varázslat
A boszorkánydoktorok sok afrikai országban aktívak, és nagyon jól élnek. 2001-ben nagyjából egy 15 fős csoport egy ghánai Lambu nevű faluban a helyi boszorkánydoktor segítségét kérte. Legyőzhetetlenné akartak válni a rivális falvakban élő ellenségeikkel szemben, ezért egy golyóálló varázslatot igényeltek. A boszorkánydoktor azt tanácsolta a férfiaknak, hogy egész testüket naponta két héten át egy bizonyos gyógynövény keverékkel kenjék be, ami a bőrüket áthatolhatatlanná teszi a golyókkal szemben. Annak érdekében, hogy meglássák, hogy a varázslat ténylegesen működött, az egyik férfi Aleobiga Aberima, önként jelentkezett tesztalanynak. Az egyik barátja lelőtte, és Aleobiga meghalt. A falubeliek felháborodtak, hogy a varázslat valójában nem működött. A boszorkánydoktort halálra akarták gyepálni, de a falusi elöljáró megvédte. Akkor. Azóta már lehet csak bosszút álltak rajta vagy kiokoskodtak, miért nem működött a varázslat… a doki vagy a mágia romlott el? De az biztos, hogy hasznos varázslat lenne, ha működne és a boszidoki simán meggazdagodhatott volna belőle.
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK