Air France 447
Az Air France Rio de Janeiróból Párizsba tartó járata 2009-ben az óceánba zuhant 216 utassal és 12 fős személyzettel. 5 nap keresés után találták meg a roncsait, nulla túlélővel. A baleset körülményeit ma is rejtély övezi.
A Francia Haditengerészet és Brazil Légierő és is kutatott a roncsok után, és még két évvel később, 2011 áprilisában is találtak egy holtestekkel teli egész gépdarabot.
Az egyik elmélet szerint a repülőgép a levegőben több darabra tört. A választ végül az óceánból kihalászott fekete dobozok adták meg, amely szerint a sebességmérő szondák eljegesedtek, és a pilótafülkében különböző adatok jelentek meg a sebességmérőkön. A robotpilóta leállt, és a pilótáknak nem sikerült a megfelelő módon kezelni a helyzetet.
Viszont a legérdekesebb beszámolók azok, amelyeket a szintén ezen az útvonalon utazó utasoktól származnak, akik azt mesélték, hogy a tenger felett apró fénypontokat láttak, mintha követnék őket. Páran ezért hiszik azt, hogy idegenek iktatták ki az Air France járatát. Egy elektromos impulzus sugárral meghibásodást okoztak a gép elektronikájában, ami elég volt a katasztrófához.
Nem mellesleg a gépen magyarok is utaztak, a Pető Intézet munkatársa és vele tartott hétéves gyermeke és egy barátja.
OLVASS TOVÁBB!
12 őszintén meglepő tény a középkorról – A filmek és sorozatok megvezettek bennünket!
Úgy gondolunk a középkorra, mint amikor az egész világ sötétségben, mocsokban élt, és tele volt soha véget nem érő háborúkkal. Vag...
REJTÉLY-MISZTIKAA világ 8 leginkább kísértetjárta elmegyógyintézete, ahol tutira paranormális élményben lesz részed
Némelyik pszichiátriai kórház története hosszú, sötét és véres. Az intézmények alapvetően mentális zavarokkal küzdő emberek bör...
REJTÉLY-MISZTIKA10 hátborzongatóan reális történet olyanokról, akik idegenekkel találkoztak
A földönkívüli élet lehetősége elbűvöli az embereket. Tehát nem meglepő, hogy gyakran osztanak meg történeteket UFO-król meg arról...
„Valami kimondta a nevemet, és majdnem belepiszkítottam a nadrágomba.” - 9 ember személyes szellemtörténete
A szellemtörténetek sokféle formában fordulnak elő. Van, amelyik a regionális folklórból származik, és akad olyan, amely személyes tap...
REJTÉLY-MISZTIKAEz nálad is kiveri a biztosítékot! - A 9 legőrültebb ókori római szexbotrány
Az ókori Róma nemcsak a fejlettségéről, a hódításairól, az isteneiről meg a gladiátor játékairól volt híres, hanem elképesztő cs...
REJTÉLY-MISZTIKA6 hely, ahol az Ördög megfordult és ennek nyoma is maradt!
Istenhez képest, úgy fest az Ördög többször szereti magát megvillantani, sőt, biztos, ami biztos, nyomot is hagyni maga után. Számos il...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK