George Adamski
1952-ben a lengyel bevándorló, George Adamski és néhány barátai elmentek a Mojave-sivatagba, hogy UFO-kat keressenek. Ott láttak egy hatalmas, szivar alakú hajót. A szivarhajó eltűnt az éterben és Adamski egyedül maradt, amikor egy másik, kisebb hajó megjelent, és azzal együtt egy férfi, aki igen szép és 160 centiméter magas volt, hosszú, szőke hajjal és barna bőrrel, egy darabból álló cserzett bőrruhát viselt, széles övvel és piros cipővel. Amint kezet fogtak, létrejött köztük egy telepatikus kapcsolat és a férfi elmondta, hogy Orthon a neve, és a Vénuszról jött, hogy figyelmeztesse a Földet az atomenergia veszélyeiről és hogy veszélyben van a Föld. Azt is elárulta, hogy a csészealjak mágneses energia felhasználásával repülnek.
Továbbá számos, korábban leszállt űrhajóról mutatott képeket, és elismerte, hogy pár földi embert el is szállítottak. Hozzátette, hogy élnek a Földön más világból jött lények, és ezért nem engedi meg, hogy lefényképezzék őt, mert olyan jellegzetes arcvonásai voltak, amelyek elárulnák őt a többi hozzá hasonlónak.
Adamski rövidesen híressé vált a témában, könyveket adott ki, fényképet és filmeket közölt le űrhajókról és méretes hívő seregre tett szert. Egyszer hosszasan mesélt arról is, amikor a Szaturnuszon járt és beszámolt arról, hogyan választotta ki őt a Bolygóközi Tanács, ahol húsz bolygó küldöttei gyűlnek össze, és ahol ő volt a Föld képviselője. Halála után kitudja ki lett.
Azért választották őt, mert már egy ideje kapcsolatban áll az idegenekkel és remekül ellátja a szóvívő funkcióját.
Adamski minden esetben kijelentette, hogy sosem asztrálutazással járt más bolygókon, hanem mindig rendesen, a saját testében vitték el. Ugyanakkor napjainkban az állítólagos bizonyítékait sorra vizsgálják és sokan titulálják őket hamisnak, míg mások szemében egyenesen szent és sérhetetlen a munkássága.
OLVASS TOVÁBB!
Egy nő a babáját keresi, míg egy híresség pókerezik: 7 hátborzongató szellemtörténet San Franciscóból
A világ tele van szellemekkel, ám a nagy városok legendái válnak csak különösen ismerté. Az amerikai San Franciscóban a Fehér Hölgy a...
REJTÉLY-MISZTIKAVan élet a halál után? Gyászoló rokonok meséltek szeretteikről, akik vigasztalják őket a síron túlról
A gyász utáni hallucinációs élmények gyakoribbak, mint gondolnánk, de lehet bennük több, mint a tudomány? Valóban visszatérhetnek az ...
REJTÉLY-MISZTIKA6 nukleáris katasztrófa, amiket éveken át igyekeztek titokban tartani a világ előtt
Nem Csernobil az egyetlen súlyos és megrázó valaha megtörtént atomkatasztrófa. A történelem során már máskor is volt precedens borzas...
11 igazán figyelemreméltó indiai babona, amikre talán neked sem árt ügyelned
A misztikus India, egy olyan ország, ahol a hagyományok továbbra is kényelmesen elférnek a globális technológia mellett. Az emberek java r...
REJTÉLY-MISZTIKATökéletesen emlékszik arra a napra, amikor 35 évvel ezelőtt elrabolták az idegenek - 6 észveszejtő UFO-észlelés
Két pásztor kiszúrta, hogy Indiában a rakéta indításnál két idegen tárgy is jelen volt. Ugyanakkor számos felvétel született az éve...
REJTÉLY-MISZTIKABudapest 5 legparásabb helye, ahol tutira belebotolhatsz egy szellembe
Az még hagyján, hogy szellemek elvileg mindenütt járhatnak, nem csak recsegő padlójú kastélyokban, poros temetőkben meg dohos lakóháza...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK