Szabó Anna
Az ikreket összekötő mentális kapcsolat kisebb és nagyobb megnyilvánulásai egészen széles skálán mozognak, a telepátia köznapi eseteitől kezdve, a fájdalom, sőt a fizikai sérülések átviteléig. A mentális kapcsolatoknál még furcsább a „tükörbaleset” minden racionális, tudományos magyarázattal dacoló jelensége.
{KEPGALERIA}
Némelyik ikerpár viselkedése olyannyira hasonlatos, hogy a naiv szemlélő azt hiheti, kettejüknek egyetlen identitása, azonos személyisége van. Néha azonban ez a „kopírozási tendencia” egészen bizarr, sőt már-már baljós állapottá válik. Az egyik legmeglepőbb eset 1980-ban vált ismertté, amikor a 38 éves Chaplin ikertestvéreket, Gréta-t és Freda-t beidézte a yorki elöljáróság, és békétlenséggel, összeférhetetlen viselkedéssel vádolták meg őket. A vád szerint már 15 éve zaklatták Mr. Ken Iveson-t, egykori szomszédjukat. Rendszeresen követték, megvárták a munkahelye előtt, durván mocskolódtak vele, és volt, hogy kézitáskájukkal meg is ütötték.
Ám ami igazán különös volt az egészben, hogy az ikrek tökéletes szinkronizációban beszéltek, különösen, ha feszültebbek, izgatottabbak voltak a kelleténél. Csak a gondos megfigyelés deríthette ki, hogy nem pont egyszerre mondanak mindent, az egyikük beszéde valójában a másodperc egy törtrészével követte a másikét.
OLVASS TOVÁBB!
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK