A Tunguzkai esemény Szibéria közepén történt 1908. június 30-án reggel 7 óra 13-kor. Ekkor egy hatalmas fényoszlop tűnt fel, melynek tetején egy gomba alakú felhő volt, majd tűzgömbbé vált, ami még a légkörben felrobbant. Ezt követve még 4-500 métert süllyedt, hogy végül a robbanás helyszínén 30 kilométeres körzetben minden élőlényt hamuvá égessen, és minden fát gyökerestül kitépjen. A letarolt terület 2200 négyzetkilométer. A legközelebbi település a helyszíntől 65 kilométerre található (Vanavara), ahol a szemtanúk állítása szerint ekkor minden ablak üvege betörött, a tajga pedig teljesen letarolódott, a lökéshullám pedig minden embert ledöntött a lábáról. A transzszibériai vasútvonal utasai, akik ekkor 500 kilométerre utaztak éppen, rendkívül világos fénycsóvát és erős rengést érzékeltek. A vasút sínpárja felemelkedett és meggörbült. Szemtanúk szerint a legnagyobb fényjelenség a test felrobbanása után pár perccel volt észlelhető, illetve az 50 kilométeres körzetben is érezhető elektromágneses sugárzás többek bőrét megperzselte. Az elektromágneses vihar négy órán át tartott, a fényjelenségek pedig Portugáliáig és Nagy-Britanniáig is eljutottak.
Az esemény rejtélyességét növeli, hogy a helyszínen nincs nyoma becsapódásnak, nincs kráter a környéken leszámítva a Cseko-tavat, amely a robbanás feltételezett epicentrumától 8 kilométerre található 300 méter átmérőjű, meredek, kúpalakú vízzel kitöltött mélyedés. Azonban a környező tavak igen sekélyek a talaj állandó fagyott állapota miatt, ami miatt e tóra terelődik a gyanú. Vizsgálatok szerint a tó alján kb. 10 méter mélyen az üledéktől eltérő anyag terül el, amely lehet akár a becsapódott test maradványai, vagy a beomlott kráterperem anyaga. A kutatók eddig azonban csak 1,8 méterig tudtak mintákat venni az üledékből. Az élővilágra gyakorolt hatása igen pusztító volt, ugyanis mintegy 100 másodperc alatt nagyjából 8 millió fa dőlt ki a robbanás helyszíne körüli 20-40 kilométeres sávban. Szokatlan, hogy 4-5 kilométerre viszont néhány fatörzs állva maradt, ez az úgynevezett Telegráf-erdő. A hirtelen bekövetkezett környezeti változás miatt ezen a területen megnövekedett a mutációk gyakorisága, a talajban pedig nagy mennyiségben találtak különféle kozmikus anyagokat. Eredetük azonban nem feltétlenül ez az esemény. A rejtélyes esemény nyomaiból megannyi következtetés született, azonban a több mint kétezer négyzetkilométernyi területen történt nagyfokú pusztítás valódi okának máig nincs egzakt tudományos magyarázata.
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK