1975 áprilisában egy húsvét utáni napon Mrs. Anne Poore, a Pennsylvania állambéli Boothwyn városka lakója egy 66 cm magas, gipszből készült Krisztus szobor előtt imádkozott. Ahogy felpillantott a szoborra, majdnem elállt a szívverése, ugyanis két vörös csepp jelent meg a tenyér gipszsebein. Halálos rémület fogta el, amikor rádöbbent, hogy igazi vért lát a szobron. Amikor megrázkódtatásából magához tért, a verandára tette a szobrot, a házioltár közepére. Péntekenként és egyházi ünnepeken a szobor sebhelyei különösen erősen véreztek, olyan ciklikus ismétlődéssel, ahogyan a stigmák szoktak. Később a szobrot átvitték Eddystone-ba, és elhelyezték a Szent Lukács evangéliumba, 3 méterrel az oltár fölé.
Semmi kétség, a szobor sebhelyeiből valóban vérszerű folyadék szivárgott. Dr. Joseph Rovito, a köztiszteletben álló philadelphiai orvos meg is röntgenezte, de nyomát sem találta tartálynak vagy más rejtett szerkezetnek, amiből a folyadék szivároghatott volna. A vérvizsgálat eredménye azonban nem volt ennyire egyértelmű. Bár a folyadékot emberi vérként azonosították, a vörös vértestek száma meghökkentően alacsony volt, és a vér öreg korára utalt. Viszont elég sokára alvadt meg, vagyis frissnek kellett lennie, a friss vér azonban több millió vörös vértestet tartalmaz. Dr. Rovito megállapítása szerint, a vér annyira régi már, hogy képtelenség lenne megállapítani, melyik vércsoportba tartozik pontosan. Nagyon sokan meg vannak győződve róla, hogy a szobor sebeiből Krisztus vére folyt.
A kép csak illusztráció
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK