A regresszióra két nagy elmélet született. Az egyik szerint az embernek valóban voltak előző életei, ugyanis a regresszió alatt az emberek nemcsak egy másik személyiséggé váltak, hanem pontos részleteket írnak le a múltból, melyek történelmi hitelesség folytán úgy látszik, valóban átélték azokat a tapasztalatokat, melyekről beszélnek. A másik elmélet szerint regresszióban a hipnotizált személy tudattalanjában megteremt egy személyt és eseménysort, mint egy álmot és ebben talán merít ismereteiből, olvasmányaiból és saját tapasztalataiból. Ez a „másik" személyiség formálódik a terapeuta megközelítése, kérdései és szuggesztiói hatására is. Hogy melyik a valós, sajnos nem tudjuk megmondani, ám van 2 eset, amely igencsak elgondolkodtató.
{KEPGALERIA}
Ann egy hétköznapi háziasszony volt, ám egy 60 órás regresszió alatt Sarah Williams vált belőle, aki a XIX. század elején, Liverpool egyik legsötétebb nyomortanyáján élt és árva volt. Megkérdezték tőle, hogy milyen jelentős esemény történt Liverpoolban 1850-ben. Ann egy svéd énekesnő látogatását említette, akinek a neve valami madárral volt kapcsolatban. A kutatás során kiderült, hogy kétszer is fellépett Liverpoolban Jenniy Lind, a „svéd csalogány” néven ismert énekesnő, pontosan 1850-ben.
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK