Szabó Anna
{KEPGALERIA}
A vörös szellem
A Vörös Szellem legendája az 1800-as évek végéig nyúlik vissza. 1883-ban az Apache-háborúk idején két férfi otthagyta a feleségüket az arizonai tanyájukon, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy az állatok biztonságban vannak. Az egyik nő hajnalban vízért ment, a másik a gyerekekkel maradt. Egyszer csak nagy szélfuvallat támadt. Az ablakon át a nő egy hatalmas vörös prémmel borított, démonikus alakot látott és egy szörnyet. Megrémült és bezárkózott a szobába a gyerekekkel. A nő, aki vízért ment, nem jött vissza. Amikor a férfiak hazaértek, próbáltak utána járni annak, amit a nő mondott, és röviddel ezután megtalálták a másik nő széttaposott testét a közelében, ahol kopott patkókat és vörös szőrt vagy hajszálakat találtak. Így született a Vörös Szellem legendája. További megfigyelésekről is számoltak be, közülük egyik a földműves Cyrus Hambliné, aki azt mondta, hogy a fenevad valójában egy teve, amin egy csontváz utazik. Hamblin beszámolója után a Verde-folyónál néhány kutató látta is a tevét. Le is lőtték, ami a hátán volt és mikor odarohantak hozzá, látták, hogy a csontváznak vörös haja van. Kilenc évvel később egy másik farmer állítólag a tevét lőtte le, miután megtalálta a kertjében.
OLVASS TOVÁBB!
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK