A mi kis jégkirálynőink

Lehet, hogy nem tetszik nektek a jégkirálynő megnevezés, mert az túl hideg. Helyette akár azt is írhattam volna, hogy a mi kis fagyosszentjeink, vagy hóangyalkáink. Igen, ezek Ti vagytok. Szívre tett kézzel mondom: nem találkoztam még olyan nővel, aki ne fázna. Nyírhatja a szomszéd félmeztelenül, fütyörészve a füvet, Ti ezt csak a terasz üvegajtaján keresztül látjátok, miközben vacogtok az orrotokig húzott takaró alatt. Még csak azt se mondanám, hogy ehhez nektek feltétlenül a tél kell, Ti minden évszakban képesek vagytok a didergésre. A Hölgyek már akkor magukra aggatnak minden lehetséges ruhadarabot, amikor a kemény férfiak még ingujjban dacolnak a természet kihívásaival. Valóban, a helyzet a legrosszabb télen; igaz, pasiszemmel meg kell hagyni, hogy a szoknya- csizma összeállítás nagyon is kedvünkre való. Ebből a szempontból akár mindig lehetne tél. De ennyit mégsem ér az egész. Mert amíg nektek lilul a szátok és vacog a fogatok, addig minket a hőguta kerülget. Ahogy már mondtam, a jelenség biológiai hátteréről halvány segédfogalmam sincsen, de azt szívesen megosztom veletek, hogy a fagyoskodásotok következtében micsoda szenvedéseket kell kiállnunk. Vegyünk csak egy teljesen átlagos napot…

Egyből a jégverembe

Feltehetőleg azért, hogy az elkövetkező órákban osztozzunk a rátok váró megpróbáltatásokban, az ébredésnél felcserélődnek a szerepek. Még jóízűen fordulnánk egyik oldalunkról a másikra, amikor valami jéghideg kezd el matatni a takarónk környékén. Nem, sajnos nem a gyöngéd női kacsók, hanem annak a sarkvidéki fuvallatnak az előfutára, amit épp álmaink asszonya idéz elő a hálószobában. Merthogy a mi kis drágaságunk szellőztet. Forró csók helyett téli zimankót kapunk ébresztőnek. Hiszen úgy vélitek, így könnyebb a lusta férfit kiugrasztani az ágyból. Tulajdonképpen igazatok is van. A reggel tehát hűvös, akárcsak a hangulatunk. A hideg kövön valahogy kibotorkálunk a fürdőszobába, és közben arra gondolunk, hogy majd a munkahelyünkön milyen jó meleg lesz.

Se ablak, se klíma

De oda előbb be kell érni. Miután „a jöjjön be egy kis levegő” elv mentén haladva közel nulla fokosra hűtöttétek a lakást, inkább elhagyjuk a közös fészket, és bevágódunk a kocsiba. Normálisan felöltözve – és nem az ágyból kikelve – mindjárt barátságosabb a kültéri hőmérséklet, ezért aztán az autóban ülve elsőként azzal kezdünk, hogy leengedjük az ablakot. Pontosabban: csak engednénk. „Ugye nem akarod lehúzni az ablakot? Szétjön a hajam!” – érkezik két mondat, amely máris szétzúzza az üveg leengedésére irányuló missziónkat. De hát a pasi már csak olyan joviális lény, hogy hallgat a csaja szavára, és az ablak helyett inkább a légkondi környékén kezd el matatni. „Eszedbe ne jusson klímát kapcsolni! Teljesen átfagytam, míg beszálltunk.” – jön az újabb riposzt. Így aztán nem jut eszünkbe mesterségesen lejjebb tornászni a Celsius fokokat. Nem elég a dugó, még izzadunk is. Ezek után teljesen érthető, ha az a férfi, aki megteheti, inkább vesz egy külön autót élete párjának.

Ki kapcsolta be? Ki nyitotta ki?

Az Antarktiszon ébredtünk, de furikázásunk közben a trópusokra vetődtünk. Nem baj, véli a naiv férfi, majd az irodában. Kinyitjuk az ajtót, és… mintha egy svéd szaunába toppannánk be. Félreértés ne essék, nem annyi törölközőbe csavart, szőke lány látványa fogad, hanem a hőfok tendál az izzasztókabinok hősége felé. Merthogy a kolléganők – akik elsőként értek be – minő meglepetés: fáznak. Így aztán fulllon dübörög a fűtés, a férfinak meg nem marad más, mint szolid striptease-be kezdeni. Mivel azonban mégsem ülhetünk bent egy szál boxerban, és a türelmünk is véges, ezért határozott mozdulatokkal az ablak felé indulunk, vinnyogva egy korty friss levegőért. „Nem lehetne becsukni az ablakot? Majd megfagyok.” – hangzik fel az első női sirám, kábé 15 másodpercnyi szellőztetés után. Hölgyek, mi lenne, ha felöltöznétek rendesen? A csípőszoknya meg a haspóló helyett vehetnétek fel jobban takaró ruhadarabokat (igaz, akkor mi maradna a szemnek). Az igazi katasztrófa azonban a nyár. A kolléganők mellett képtelenség klímát kapcsolni, mert egyrészt fáznak tőle, főleg a lábuk – jé, ki hitte volna! Másrészt pedig még azt is végig kell hallgatni, hogy mennyi baktérium terjed így a levegőben. De a nőknek van erre is mentő ötletük: „Nyissunk inkább ablakot!”. Oké, had jöjjön be kintről a kánikula…

Forró vizes kúra

De térjünk vissza a jelenbe, most például az ősz lejti táncát az utcán a falevelekkel. Ha megvettük kedvesünknek hazafele a gesztenyepürét (és még a férfiak nem romantikusak…), akkor Ő ezt azzal hálálja meg, hogy hozzánk bújik, és a fülünkbe súgja: „mit szólnál egy közös fürdőhöz?”. Na, alakul az este! Égnek a gyertyák, kedvesünk fürdőhabbal borítva, már a kádban vár bennünket. Mi pedig belépünk a vízbe, és… indiánokat megszégyenítő harci ordítással ugrunk is ki belőle azonnal. Akár a disznóperzselés! Miközben épp azt vizsgáljuk magunkon, hogy nem szenvedtünk-e maradandó égési sérüléseket, a mi kis szerelmünk ártatlanul azt kérdezi: „Neked ez meleg? Én úgy fáztam, azért készítettem ilyenre. Bár nekem ez inkább langyos.” Lehet, de akkor ennyit a közös fürdésről…

Ágyban… zokniban…

Ennyi tortúra után a férfi úgy gondolja: legalább egy kis szex jár neki. Bőszen próbálkozni is kezdünk, amire az ágy túloldaláról kapunk egy „Ne takarj ki, úgy fázom!” választ. Ha nem reménytelen a helyzet, és sikerül hangulatba hoznunk kedvesünket, akkor kezdődhet a következő harc: miket vehetünk le róla? Tudom, a pólót inkább csak tűrjük fel, és ha már minden áron vetkőztetni akarunk, legalább a zokni maradjon, hiszen tündérkénk lába olyan, mint a jégcsap. Na, ne már! Egy nő csak zokniban legalább annyira lankasztó látványt nyújt, mint amennyire Ti utáljátok, ha egy pasin marad fent ez az egyetlen ruhadarab. Túljutva ezeken a szakaszokon, talán egy kis hancúrozás is kikerekedett a dologból, és nyugodtan hajthatjuk álomra a fejünket. Tudva, hogy másnap kezdődik az egész elölről…