Szabó Anna
Imbolc Brigid, a kelta istennő ünnepe. A kelta hagyományok szerint Imbolc a tavasz első napja. Imbolc előestéjén a Cailleach, a Tél Banyája elutazik arra a mágikus helyre, ahol a Fiatalság Forrása található, hogy igyon belőle majd hajnalra a fiatal Brigiddé változzon. Imbolc-kor termékenységgel, gyógyulással, védelemmel kapcsolatos mágiát végeznek és természetesen jósolnak is amellett, hogy elmondják az istennőnek, mire vágynak.
{KEPGALERIA}
Imbolc-i tükörmágia a jövendöléshez
Ha szeretnél bepillantást nyerni a jövőbe, készítsd forralt bor, és adj hozzá egy tk. fekete ürmöt és zsályát és levendulát.
Utána gyújts 3 darab fehér gyertyát, helyezd el háromszög alakba és tedd középre a mágikus tükrödet – de legalábbis a felszentelt tükröt – ami előtt kényelmesen el tudsz helyezkedni.
Mikor készen állsz, mond el az igét: „Imbolc napján milliónyi gyertya fényeskedjék a sötétben és világítsák meg nekem a jövőmet. Sötétség fátyla, húzódj vissza, adj nekem tiszta képéket a jövőmet illetően!”
Kezd el kortyolgatni az italodat és közben nézz a tükörbe. Figyeld az arcodat, ami néha vagy lassan eltűnik. Koncentrálj, mert könnyen láthatsz szimbólumokat vagy eseményeket a jövődből. Még az is lehet, hogy azt fogod érezni, be kell hunynod a szemedet és úgy jönnek majd a képek. De még az sem kizárt, hogy álmaidban érkeznek majd az igazán tiszta képek. Végezd addig a mágiát, ameddig jól esik.
OLVASS TOVÁBB!
5 pünkösdi varázslat, amely szerelmet, bőséget, jóslatot hoz neked - Élj Pünkösd varázsával!
Kár lenne kihagynod a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek felettébb nagy mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Sz...
MÁGIAPünkösdi áldás varázs - Hogy egész évben bőségben és boldogságban teljenek napjaid
Maradt még egy dugi varázslatunk Pünkösd napjára, méghozzá a Pünkösdi áldás varázs, amellyel elérheted, hogy az év többi napja bő...
MÁGIAPünkösdi rózsa varázs a boldog házasságért
Kevesen tudják, de a pünkösdi rózsa, illetve a bazsarózsa a jó szerencse és a házasság szimbóluma. Ha boldog és szerencsés házasság...
2 pünkösdi rózsa varázslat vasárnapra és hétfőre a szerelemért és a gazdagságért!
Használd ki a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelyek mágikus hatalommal bíró napok, hiszen ilyenkor a Szentlélek, vagy máskép...
MÁGIA4 pünkösdi varázslat a szerelemért és a bőségért – Használd ki az ünnepnap erejét!
Itt a remek lehetőség, hogy szerelmet vagy bőséget varázsolj az életedbe! Használd ki a pünkösdvasárnapot és pünkösdhétfőt, amelye...
MÁGIAHúsvéti tojás termékenységi bűbáj - Egyszerre szép és rendkívül erőteljes varázs a gyermekáldásért
Azok, akik gyermekre vágynak, semmiképpen se hagyják ki a húsvét nyújtotta mágikus és elképesztően erőteljes termékeny energiákat. V...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK