LELKIPATIKA

Változtass a belső énképeden!

Szerző:
Szabó Anna
Bizonyára hallottad már a régi közmondást, miszerint „Több legyet foghatsz egy csepp mézzel, mint egy vödör epével”. Aki nem képes megértetni magát az emberekkel, bármilyen jó szándékú, tehetséges, bizony meg van rá az esélye, hogy magányossá válik.

 

Azt is sokszor halljuk, hogy bizonyos tárgyalásoknál, ügyek intézésekor meg kell akadályoznunk a „nem” szó elhangzását. Állítólag a kimondott nem a legnehezebben legyőzhető akadály, hiszen az emberek többségét a büszkeség tartja vissza attól, hogy döntésüket megváltoztassák.

A régi kapcsolatokat a másik megbecsülése tartja fent, az újakat is ezzel kell megalapozni. Embertársaink ugyanis hálásak azért, ha megpróbáljuk beleképzelni magunkat a helyzetükbe, ha megértjük nehézségeiket, gondjaikat. Ám azzal is sok „támogatót” szerezhetünk magunknak, ha az igazunkkal nem megszégyenítjük, hanem a dolgok átgondolására késztetjük a környezetünkben élőket. A bizonytalan „lehet, hogy nincs igazam” kezdetű mondat a másik félből, vagy netán vitapartnerből az ellenállás helyett legtöbbször az együttgondolkodásra való hajlamot váltja ki.


Mosoly minden körülmények között


A „Mindig mosolyogj!” jelszó hosszú ideig érthetetlen és komikus volt számunkra. Mostanában azonban, amikor az emberek tele vannak feszültségekkel, bizony célravezetőbb sokszor a mosoly, a kellemes, ám magabiztos m odor, mint a dühös ábrázat, a sírás. Jó kapcsolatteremtő készséggel sokkal több sikert lehet elérni szinte minden téren, mint morózus magatartással. Természetesen a boldog élethez nem csak a hatékony bánásmódot kell megtanulnunk, hanem azt is, hogyan alakítsuk külsőnket, belsőnket céljainkhoz. Ugyanis minden ember sugároz magából valamit… A kellemes külső, a biztos fellépés bizalomgerjesztő, míg a rossz hangulat, a peches fazon igencsak riasztóan hat. Mivel a járásunk, az arckifejezésünk, a hangunk, a testtartásunk és a szemünk is árulkodik rólunk, nem árt megtanulni, hogyan uralkodjunk testbeszédünkön.


Imázs mindenekelőtt


Egy önbizalmat sugárzó ember könnyebben nyeri el az emberek tetszését, bizalmát, mint a bátortalan, és az üzleti életben is annak vannak sikerei, aki képes kisugározni azt a bizonyos „profi imázst”. Sajnos elkövetjük azt a hibát, hogy csak cégek, híres emberek esetében beszélünk imázsról, pedig minden ember számára fontos a viselkedés, a testtartás, a hanghordozás, az öltözködési stílus – az arculat, a megjelenés. Az imázs nem elrejti, hanem tükrözi a személyiséget, a jó imázs kialakításának kulcsa az önismeret. A tudatos arculatkialakítás, énkép összetevői: a belső képünk önmagunkról, ahogyan mások látnak minket, és amilyennek látszani szeretnénk. Az ember akkor van harmóniában saját magával, ha a három összetevő szerencsésen ötvöződik egymással. Ha nem így van, akkor ideje elkezdeni a változtatást. Akár a külsőnkön, akár a belső énképünkön változtatunk, alapos munkát kell végeznünk…

A disszonancia nemcsak a zenében, hanem megjelenésünkben is zavaró. Ha jó irányba haladunk arculatalakításunk útján, egy idő után nemcsak a barátaink, ismerőseink fogják dicsérni külsőnket, hanem akár a munkatársaink, főnökeink is a munkánkat. Az elégedettséghez azonban az is fontos, hogy tudjuk, mit akarunk elérni az életben. Akad, aki akkor érzi boldognak magát, ha azt teheti, amiben örömét leli. Van, aki akkor, amikor egy feladat kapcsán erőfeszítésekre kényszerül. A legtöbb ember ma az anyagi boldogulást, a stabilitást tekinti sikernek. Mielőtt azonban bármibe is belekezdünk, döntsük el, hogy az adottságaink adottak-e a cél eléréséhez, hogy mennyi időt szánunk a megvalósításra.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL