Szabó Anna
2. Miért rezzenünk össze álmunkban?
Szinte mindenkivel megesett már, összerezzent álmában, különösen a mély alvás fázisa előtt. Ezt az izomrángást többnyire az az érzés okozza, hogy elveszítjük egyensúlyunkat, vagy pedig a félelem „a zuhanás a semmibe” állapottól. A szakértők azt állítják, hogy az alvás alatti összerezzenéseket tulajdonképpen az izom ellazulása okozza, különösen egy fizikailag megerőltető nap után. Az a furcsa, hogy az összerezzenéseket egy „történet” kíséri, mely lepereg a szemünk előtt, ám ez nem álom, hanem inkább valamiféle hallucináció. Ennek egyik magyarázata az, hogy a test izmai teljesen ellazulnak alvás előtt, és ezért azt a benyomást keltik bennünk, mintha az űrbe zuhannánk. Ugyanakkor a kísérő hallucinációknak, és az esetleges izzadásnak még mindig nincsenek tudományos magyarázatai.
OLVASS TOVÁBB!
A három leggyakoribb dolog, amitől fájhat a térded
A térd az emberi test egyik legnagyobb és legösszetettebb ízülete, amely minden lépésnél jelentős terhelést visel el....
KÖZÉRZETÍgy hatnak a keringésre a mozgásszervek
A mozgásszervi rendszer és a keringés közötti kapcsolat sokkal szorosabb, mint azt elsőre hinnénk....
KÖZÉRZET7 drasztikus változás, ami a testedben történik, ha túl sokat eszel
Annak ellenére, hogy sok ember nem is tud róla, a mértéktelen evés a legelterjedtebb evészavar a felnőttek körében. Komoly egészségüg...
Oura Ring vs Apple Watch - Melyik okos eszköz alkalmasabb az egészségügyi adatok nyomon követésére?
Oura Ring vagy Apple Watch? Összehasonlítjuk az alváskövetést, edzésfunkciókat, akkumulátort és árakat, hogy megtaláld a számodra ide...
KÖZÉRZETHévíz - A gyógyvíz városa
Ajánljuk Hévízet, és azon belül is a Hotel Palace**** gyógyszállodát....
KÖZÉRZETMinden, amit érdemes tudnod, ha tartasz a Parkinson-kórtól
A Parkinson-kórra jelenleg nincs gyógymód, de a betegség előrehaladásának lassítására irányuló terápiák fejlesztése folyamatosan z...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK