Aki Ikrek jegyű párral tervez, az készüljön fel arra, hogy a jegy szülötteinek örökös változásokra, újdonságokra, kalandokra van szüksége, különben hamar elunja magát, belefásul a kapcsolatba. Szüksége van a baráti kapcsolatokra, a hétvégi programokra, a társasági összejövetelekre. De pont emiatt lesz mellette érdekes az élet, hiszen mindig lesznek új élmények a kapcsolatukban, így az unalom sosem telepedhet rájuk. De igaz, ami igaz, pont a kalandos és könnyen elunja magát, illetve a párját természete miatt szokott ritkán hűséges lenni, ám ez nem jelenti azt, hogy minden Ikrek ilyen lenne és hogy ha igazán szerelmes lesz, ez ne változna meg. Csakhogy még akkor is vágyakozni fog a térre és szabadságra, egy Ikreket nem lehet gúzsba kötni vagy előírni neki mit tehet és mit nem. Kell, hogy legyen magánszférája és úgy érezhesse azt tehet, amit csak szeretne.
Viszont aki igazán szeretne a kedvében járni, az igyekezzen rendszeresen felkelteni a kíváncsiságát.
Ő maga kiváló társaság, nagyszerű beszélgetőpartner, akivel igazán jókat lehet beszélgetni. Órákig lehet vele filozofálni és egész éjszakákon át analizálni önmagát, a kapcsolatát, a helyzetét, vagy bármi mást, hiszen mindig mindenről meg van a véleménye. Ezért számolni kell azzal is, hogy sokat lehet vele vitázni. Ha pedig nem ez okoz kellemetlenséget, majd akkor a hangulatváltozása, a kiszámíthatatlan viselkedése, ezért olyan partner kell mellé, aki mindezt elnézi és kellő türelemmel van iránta.
Mivel ennyire intellektuális, sokkal jobban érdeklik a szellemi dolgok, a jó társaság és beszélgetés, semmint maga a szex. Emiatt sokszor úgy tűnhet, hogy nincs benne vadság sem szenvedély. Az Ikrek ilyen tekintetben amolyan „langyos” jegy. Éppen ezért nem kimondottan az a romantikázós, ölelgetős, szeretgetős fajta, de ettől eltekintve is remek partner lehet az ágyban, aki játékosra is veheti a figurát. Bár még csak nem is az a fajta, aki könnyen kimutatja az érzéseit, sőt, azokról még csak beszélni sem szokása, mert túl megfoghatatlanok a számára, de valahol pont emiatt lehet vele stabil kapcsolatot kialakítani, ha el tudjuk őt fogadni olyannak, amilyen.
Ugyanakkor fontos neki a külső és az egzisztencia. Ő maga is kivételesen jó megjelenésű, okos, jól szituált és karrierista, de ez a minimum, amit a leendő partneréről is elvár. Mint ahogy azt is, hogy a párja legyen a beszélgetőpartnere. Ellenben ennek okán szoktak az Ikrekben páron kívül barátokra is lelni. Arról nem is szólva, hogy kifejezetten jó humorral rendelkeznek! Ehhez még hozzájön a természetes titokzatossága, a személyes varázsa, a sokoldalúsága, úgyhogy ezekkel mind-mind képes elkápráztatni kedvesét.
Amikor ismerkedik, akkor kitartó, minden létező módszert latba vet, rém türelmes és nem adja fel egykönnyen és folyamatosan igyekszik arra, hogy elbűvölje kiszemeltjét.
OLVASS TOVÁBB!
A Vízöntők régi álma teljesülhet, míg a Kosoknak lehetőségük adódik utazni a héten – Május 29 – Június 4.
Új hét, új lehetőségek – heti horoszkópunkból megtudod, mi vár rád ezekben a napokban, mire kell különös figyelmet fordítanod. Csa...
HOROSZKÓPA Nyilasok rossz híreket kaphatnak, míg a Rákok összejöhetnek egy barátjukkal a hétvégén – Május 26 – Május 28.
Hétvégi horoszkópunkból megtudod, mi vár rád ezekben a napokban, mire kell különös figyelmet fordítanod. Csak keresd ki a csillagjegyed...
HOROSZKÓPMit adsz a világnak? - Tudd meg, mit tanítanak a csillagjegyek a világnak az igaz szeretetről!
A szeretet olyan erő, melynek mindannyian érezzük az erejét. Nem véletlen, hogy Aphrodité szent állata az oroszlán, az állatok királya....
Bakokat előléptethetik, míg a Halaknál jöhet a gólya héten – Május 22 – Május 28.
Új hét, új lehetőségek – heti horoszkópunkból megtudod, mi vár rád ezekben a napokban, mire kell különös figyelmet fordítanod. Csa...
HOROSZKÓPA Skorpiót kihúzzák a gödörből, míg az Ikrek életének egyik legjobb hétvégéje következik – Május 19 – Május 21.
Hétvégi horoszkópunkból megtudod, mi vár rád ezekben a napokban, mire kell különös figyelmet fordítanod. Csak keresd ki a csillagjegyed...
HOROSZKÓPKülönös holdhoroszkóp a születési hónapod szerint
Az asztrológusok azt állítják, hogy valakinek a karaktere nemcsak a Naptól függ, hanem a Holdtól is, melynek az év minden hónapjára má...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK