Érzelmekben gazdag és szenvedélyes szerető. Álmodozó természete a párkapcsolatára is kihat, mert ha szerelembe esik, akkor kedvesét valóságos isteni lénynek tartja. Ám ha meg van a kellő elragadtatás és szerelem, ha nincs, akkor sem feledi el, hogy ő egy szabadlélek. Foggal-körömmel ragaszkodik a szabadságához, hogy azt tehessen, amit csak akar. Rettentő csökönyös tud lenni, és inkább megtapasztalja a rosszat is a saját bőrén, semmint megfogadja párja józan tanácsát.
Gyűlöli, ha megmondják neki mikor és mit kell tennie. De ha szerelmes, hajlandó megerőszakolni magát csak azért, hogy kedvese kedvében járjon. Mindenesetre normális körülmények között szereti, ha a párja mellett elég ideje jut önmagára és a kedvteléseire. Illetve barátaira, akik rendkívül fontosak neki. Meg persze a karrier és a siker az, aki kimondottan sokat nyom a latba egy Vízöntőnél.
Mert bár szereti a páros programokat, kifejezetten vágyik is a romantikára meg a közös baráti találkákra, - ahol végre a középpontban lehet, amit úgy szeret - de az is kell neki, hogy időnként kicsit külön legyenek a kedvesével. Hogy ne unják meg egymást. Ugyanis ez könnyen megtörténhet egy Vízöntővel, hogyha nem elég érdekes, izgalmas a partnere hamar megunja. Éppen ezért mondható el róla, hogy könnyen kezd bele új kapcsolatokba és ugyanolyan könnyedén szakít is. Nála csak a barátság szent. Viszont élete szerelmével szemben megértő és gyengéd társ tud lenni, aki egyszerre bölcs és kiváló tanácsadó, illetve fantasztikus mókamester.
Elvégre ő mégiscsak egy egyéniség, akinek újabb kalandokra és folyamatosan új benyomásokra van szüksége. Ki nem állhatja a szürke, a jól bevált, a hagyományos módszereket és tevékenységeket. Mindig az újdonságra és a szokatlan dolgokra vágyik. Emiatt is van tele hirtelen ötletekkel, és képes egyik napról a másikra megváltozni, cselekedni valami igazán meglepőt. Ettől lesz olyan kiszámíthatatlan.
Ezért hozzá hasonlóan érdekes, intellektuális, fantáziadús és kreatív partnerre vágyik, aki lépést tud vele tartani. Egy másik karakteres egyéniséget tud maga mellett elképzelni, akivel boldog és harmonikus párkapcsolatban élhetne. Amíg pedig megtalálja, hajlamos ágyból-ágyba szállni és rövid, de intenzív szerelmi viszonyokat fenntartani.
OLVASS TOVÁBB!
Melyik Tarot kártyalap határozza meg az idei nyaradat és mit mesél róla? - Elárulja a csillagjegyed
Megérkezett a nyár, de vajon mi vár rád? A csillagjegyed elárulja, hogy melyik Tarot kártyalap határozza meg az idei nyaradat! Elmeséli n...
HOROSZKÓPA Vízöntők régi álma teljesülhet, míg a Kosoknak lehetőségük adódik utazni a héten – Május 29 – Június 4.
Új hét, új lehetőségek – heti horoszkópunkból megtudod, mi vár rád ezekben a napokban, mire kell különös figyelmet fordítanod. Csa...
HOROSZKÓPA Nyilasok rossz híreket kaphatnak, míg a Rákok összejöhetnek egy barátjukkal a hétvégén – Május 26 – Május 28.
Hétvégi horoszkópunkból megtudod, mi vár rád ezekben a napokban, mire kell különös figyelmet fordítanod. Csak keresd ki a csillagjegyed...
Mit adsz a világnak? - Tudd meg, mit tanítanak a csillagjegyek a világnak az igaz szeretetről!
A szeretet olyan erő, melynek mindannyian érezzük az erejét. Nem véletlen, hogy Aphrodité szent állata az oroszlán, az állatok királya....
HOROSZKÓPBakokat előléptethetik, míg a Halaknál jöhet a gólya héten – Május 22 – Május 28.
Új hét, új lehetőségek – heti horoszkópunkból megtudod, mi vár rád ezekben a napokban, mire kell különös figyelmet fordítanod. Csa...
HOROSZKÓPA Skorpiót kihúzzák a gödörből, míg az Ikrek életének egyik legjobb hétvégéje következik – Május 19 – Május 21.
Hétvégi horoszkópunkból megtudod, mi vár rád ezekben a napokban, mire kell különös figyelmet fordítanod. Csak keresd ki a csillagjegyed...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK