Szabó Anna
Hozzávalók
- 50 dkg fekete harcsa
- 1 nagy vöröshagyma
- 3 dl fehérbor
- 3 dl víz
- 3 dl tejföl
- 1 ek liszt
- 1/2 kg mexikói zöldségkeverék
- só
- őrölt bors
- 1/2 mk szerecsendió
- 1 db zöldségleves kocka
- 2 ek olaj
Elkészítés
A harcsát mossuk meg, alaposan csepegtessük le, daraboljuk fel, majd tegyük félre. A vöröshagymát vágjuk apróra, majd a felhevített olajon pároljuk üvegesre. Ezután öntsük fel a borral, és a vízzel, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a leveskockát és a szerecsendiót. Forraljuk fel, és a lángot mérsékelve főzzük puhára. Amikor a hagyma már teljesen megpuhult, szűrjük át egy szűrőn, majd passzírozzuk át kanállal. A hagymás levet tegyük vissza a tűzre, és forraljuk fel.
A tejfölt keverjük simára a liszttel, és egy kevés főzőlével, majd állandó keverés mellett, csorgassuk a forrásban lévő hagymás léhez. Kevergetve, addig főzzük, míg kezd besűrűsödni. Ekkor tegyük bele a feldarabolt harcsát, keverjük alaposan össze, és főzzük kb. 10 percig. (Először elég sűrű lesz a lisztes habarástól, de a hal enged néhány perc után annyi levet, hogy egy szószos állagot kapjunk.)
Közben a mexikói zöldségkeveréket lefedett jénaiban, közepes fokozaton pároljuk a mikróban puhára. Ízlés szerint enyhén sós vízben is puhára főzhetjük. Amikor a harcsa már megfőtt, öntsük bele a szószba az előzőleg lecsepegtetett zöldségkeveréket is, óvatosan forgassuk össze, majd szép lassan rotyogtassuk még 2-3 percig.
Forrás és képek: Gizi receptjei
OLVASS TOVÁBB!
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Farsangi fánkoló
Az első szalagos fánkot csak a véletlennek köszönhetjük, amikor az özvegy pékné mérgében eldobott egy tésztadarabot… Ám az emberi ...
GASZTROVarázsos házi tészták, fánkcsodák farsangra
Sok kezdő szakács mumusa a fánkkészítés. Azonban elkészítése sokkalta egyszerűbb, mint azt sokan gondolják. De vigyázz! Következő r...
GASZTROVarázsos házi tészták, fánkcsodák farsangra
Sok kezdő szakács mumusa a fánkkészítés. Azonban elkészítése sokkalta egyszerűbb, mint azt sokan gondolják. De vigyázz! Következő r...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK