Szabó Anna
Kis hazánk szép országnak számít, ez a mi nagy szerencsénk. Örömmel jelentem, hogy van mire büszkének lennünk. Ugyan országunknak nincsen tengerpartja (tudom, tudom ott a Magyar Tenger, de azért az valljuk be, nem ugyanaz…) és a Kékes-tető (1014 m-es „szuper” magasságával) a legmagasabb pontja, azért megtalálja a módját, hogy vonzó legyen a kikapcsolódni vágyó turisták számára. Ilyen kedvelt célpont Dobogókő is, mely télen-nyáron várja a pihenni és regenerálódni vágyó honfitársainkat és a külföldről érkezőket egyaránt.
{KEPGALERIA}
Sokak szerint a szívcsakra pontos helye Dobogókőn belül a Rám-hegyen, a Ferenczy-sziklánál van. Ez azonban nem azt jelenti, hogy csak pontosan azon a részén lehet részünk a gyógyulásban, de talán ott fejti ki legintenzívebben a hatását a gyógyító energia.
A szívcsakra létezésének tényét alátámasztani látszottak a Dalai Láma egyik hazánkban tett látogatása alkalmával elhangzott szavai, amikor egyenesen sietett is Dobogókőre. Ekkor állítólag a következőket nyilatkozta: „A tibeti szemlélet és magatartás a Szent Tudás többi hajtásához hasonlóan a Mindenséget egységben, Egynek látja és éli. Ennek megfelelően az úgynevezett erőközpontokat, csakrákat nemcsak az emberi testben, de például a Földgolyón is számon tartja. A hagyomány szerint a Föld szívcsakrája Magyarország területén van.”
Később bebizonyosodott, hogy ezt valószínűleg nem ő mondta (legalábbis Hendrey Tibor szerint, aki a magyarországi látogatások közül 5-nek volt a szervezője).
OLVASS TOVÁBB!
Kirakta az anya a fiát a mamahotelből
Elvárható-e egy 31 éves embertől, hogy önállóan megálljon a saját lábán? Igen – mondja egy ravennai bíróság. És ezzel ráirány...
UTAZÁSHévízi pihenés a Hotel Palace**** szállodában
Központi elhelyezkedés, wellness, jó kaja, kényelmes szobák....
UTAZÁSIndiana Jones, Aquaman, Író vagy Bear Grylls - Te melyik utazótípus vagy?
Kaland, expedíció, művészet és kultúra vagy tengerparti élet: Ez a négy utazási személyiség létezik!...
A Farsang temetése
A Farsang, a vízkereszt és a hamvazószerda közötti (2015. január 6 - február 18) időszak elnevezése. Csúcspontja az ún. „Farsang far...
UTAZÁSRitka kártevő szaporodik a városi zöldövezetben
Olten városában egy nem kívánt látogató jelent meg: a Caenoplana variegata nevű laposféreg, amely Ausztráliából és Új-Zélandról sz...
UTAZÁSAkár börtön is fenyegetheti azt, aki Balira utazik
Figyelem! Azok a turisták, akik lejárt vízummal tartózkodnak Balin, akár 20 év börtönbüntetést is kockáztatnak....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK