A befelé hajló ágak néhol szinte összeérnek, az embernek olyan érzése van, mintha egy fából ácsolt alagútban hajókázna. Amikor kiérünk az „alagútból”, zöld levelekben és tavirózsákban pompázó terület tárul elénk. Egy gólya néz farkasszemet velünk, de aztán elfordul, hidegen hagyjuk. Kezd besötétedni, és a víz felett lebegő pára ködfátyolként gomolyog előttünk. Ez, valamint a hangos madárrikoltozás és a gyorsan leereszkedő nap okozta félhomály horrorisztikus hangulatot teremt. Vezetőnk jelzi, hogy hamarosan partot kell érnünk és mutatja is az irányt, hogy merre evezzünk. A karcsapások egyre gyorsulnak, noha minden izma sajog már mindenkinek. Közben átlépjük a határt és már Texasban vagyunk.

Este a tábortűznél már az élményeinket osztjuk meg a többiekkel, akik nem voltak olyan bátrak, hogy vízre szálljanak velünk. A fotók, amiket készítettünk, némileg azért kárpótolják őket.