Szabó Anna
A későbbi Prága környékén már a 10. században megjelentek a zsidó telepesek. A letelepedők egyik része nyugatról, másik része pedig a Bizánci birodalomból érkezett. Már ebben az időszakban bujtogatták a keresztényeket a zsidó lakosság ellen, ezért a két közösség kénytelen volt összeolvadni, és a területüket fallal választották el a város más részeitől. A zsidókat megkülönböztető törvény 1848. után oldódott csak fel. A városrészüket kezdetben Zsidóvárosként emlegették, viszont II. József tiszteletére, – aki a türelmi rendeletében a helyzetüket rendezte, és a hátrányos megkülönböztetések zömét eltörölte – 1850-ben átnevezték a területet Josefov-ra.
{KEPGALERIA}
Azokban az időkben is kisebb-nagyobb atrocitások érték a prágai zsidókat ezért is volt sürgető egy gyors segítő jobb. A legenda szerint a Gólem többi közt nyomozói és hírszerzői feladatokat is ellátott, segített a zsidók elleni vérvádak tisztázásában és a felbujtók felkutatásában. A Gólem homlokára a megteremtője az emet szót írta, ami igazságot jelent, ezzel is érzékeltetve az agyagóriás létrejöttének okát és célját.
OLVASS TOVÁBB!
Kirakta az anya a fiát a mamahotelből
Elvárható-e egy 31 éves embertől, hogy önállóan megálljon a saját lábán? Igen – mondja egy ravennai bíróság. És ezzel ráirány...
UTAZÁSHévízi pihenés a Hotel Palace**** szállodában
Központi elhelyezkedés, wellness, jó kaja, kényelmes szobák....
UTAZÁSIndiana Jones, Aquaman, Író vagy Bear Grylls - Te melyik utazótípus vagy?
Kaland, expedíció, művészet és kultúra vagy tengerparti élet: Ez a négy utazási személyiség létezik!...
A Farsang temetése
A Farsang, a vízkereszt és a hamvazószerda közötti (2015. január 6 - február 18) időszak elnevezése. Csúcspontja az ún. „Farsang far...
UTAZÁSRitka kártevő szaporodik a városi zöldövezetben
Olten városában egy nem kívánt látogató jelent meg: a Caenoplana variegata nevű laposféreg, amely Ausztráliából és Új-Zélandról sz...
UTAZÁSAkár börtön is fenyegetheti azt, aki Balira utazik
Figyelem! Azok a turisták, akik lejárt vízummal tartózkodnak Balin, akár 20 év börtönbüntetést is kockáztatnak....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK