Szabó Anna
{KEPGALERIA}
A Big Bull Tunnel egy rövid vasúti alatúg Virginiában, melynek van egy kisebb rokona, a Little Bull Tunnel (Kis Bika alagút). Ha az alagút építőinek lett volna egy kis humorérzékük, akkor a Big Bull lenne a kisebb kettőjük közül, de sajnos ez négyszer akkora, mint a „tesója”, ráadásul otthona néhány különösen gonosz szellemnek. Hivatalosan két munkásról tudunk, akik a Big Bullban lelték halálukat. Az egyik férfit 1901-ben skalpolták meg, a másik pedig lezuhant egy vonatról 1904-ben. A helyi lakosság már ezelőtt is úgy vélte, hogy a hely kísértetjárta, azonban a legenda 1905-ben vált igazán jelentőssé, amikor egy tehervonat pontosan az alagút bejárata előtt robbant le. Az egyik vasutas vissza akart szaladni az alagúton keresztül, hogy kitegye a figyelmeztető zászlót a másik oldalon, de sápadtan és reszketve tért vissza két kollegájához. Azt állította, hogy hangokat hallott, melyek azt mondták neki, hogy „Itt senki sem mehet át!”. A másik kettő elindult, hogy megnézzék mitől rémült meg a társuk. A falakból halálhörgéseket és sikolyokat hallottak, majd hármuk közül a legbátrabb csak annyit kérdezett: „Mi folyik itt?”. „Vegyétek le ezt a szőrnyű súlyt a testemről” - jött az első válasz, mielőtt a második hang azt mondta volna: „A véremet szívják.” A férfiak rést kerestek a falon, hátha valaki csak trükközik velük, de nem votl ott semmi. Gyorsan elmentek onnan, jelentették a Pittsburgh Pressnek az ott tapasztalt eseményeket, ahonnan azt a választ kapták, hogy mások is tapasztaltak hasonló dolgokat azon a helyen.
OLVASS TOVÁBB!
Az étrend rekonstrukciója zabpehellyel - Egészség és jólét a mindennapokban
A mai világban gyakran a gyorsaság és kényelem dominál, így könnyen előtérbe kerülhetnek az előre elkészített ételek, amelyek gyakr...
UTAZÁSKirakta az anya a fiát a mamahotelből
Elvárható-e egy 31 éves embertől, hogy önállóan megálljon a saját lábán? Igen – mondja egy ravennai bíróság. És ezzel ráirány...
UTAZÁSHévízi pihenés a Hotel Palace**** szállodában
Központi elhelyezkedés, wellness, jó kaja, kényelmes szobák....
Indiana Jones, Aquaman, Író vagy Bear Grylls - Te melyik utazótípus vagy?
Kaland, expedíció, művészet és kultúra vagy tengerparti élet: Ez a négy utazási személyiség létezik!...
UTAZÁSA Farsang temetése
A Farsang, a vízkereszt és a hamvazószerda közötti (2015. január 6 - február 18) időszak elnevezése. Csúcspontja az ún. „Farsang far...
UTAZÁSRitka kártevő szaporodik a városi zöldövezetben
Olten városában egy nem kívánt látogató jelent meg: a Caenoplana variegata nevű laposféreg, amely Ausztráliából és Új-Zélandról sz...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK