Szabó Anna
{KEPGALERIA}
A fantom eredetét illetően kering néhány érdekes történet. Egyes verziókban csak egy egyszerű részeg ember volt, aki az alagúton keresztül akarta lerövidíteni az utat hazafelé. Amikor hallotta, hogy jön a vonat, intett neki a lámpásával, de az már nem tudott idejében megállni, és halálra gázolta. Egy másik sztori szerint, rendkívül kemény tél köszöntött a városra, amely kétségbeejtően kezdett kifogyni élelmiszertartalékaiból. A vonatok átmentek a városon, de nem álltak meg, így a helyiek elhatározták, hogy valaki mindig várakozni fog az alagútban egy lámpással a kezében, és integet az arrajáró vonatnak, hogy álljon meg. A személy azonban, akit kiválasztottak e feladatra, elaludt, és a vonat átgázolt rajta, így azonnal meghalt. A helyiek szerint lámpással integető ember még mindig ott van, és gpróbálja megállítani a vonatokat.
Egyes beszámolók szerint a vasúti társaság egy jelzést telepített az alagút bejáratához, és közölte a mozdonyvezetőkkel, hogy ne vegyenek figyelembe semmiféle más jelzést, amit az alagútban látnak. A történet számos dal inspirációja lett, és még novella is született belőle, egy vasutasról, akit egy szerencsétlenség áldozatával találkozott az alagút mélyén.
OLVASS TOVÁBB!
Kirakta az anya a fiát a mamahotelből
Elvárható-e egy 31 éves embertől, hogy önállóan megálljon a saját lábán? Igen – mondja egy ravennai bíróság. És ezzel ráirány...
UTAZÁSHévízi pihenés a Hotel Palace**** szállodában
Központi elhelyezkedés, wellness, jó kaja, kényelmes szobák....
UTAZÁSIndiana Jones, Aquaman, Író vagy Bear Grylls - Te melyik utazótípus vagy?
Kaland, expedíció, művészet és kultúra vagy tengerparti élet: Ez a négy utazási személyiség létezik!...
A Farsang temetése
A Farsang, a vízkereszt és a hamvazószerda közötti (2015. január 6 - február 18) időszak elnevezése. Csúcspontja az ún. „Farsang far...
UTAZÁSRitka kártevő szaporodik a városi zöldövezetben
Olten városában egy nem kívánt látogató jelent meg: a Caenoplana variegata nevű laposféreg, amely Ausztráliából és Új-Zélandról sz...
UTAZÁSAkár börtön is fenyegetheti azt, aki Balira utazik
Figyelem! Azok a turisták, akik lejárt vízummal tartózkodnak Balin, akár 20 év börtönbüntetést is kockáztatnak....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK