Szabó Anna
Rachel Wall főállású kalóz volt. Azért kezdett a férjével együtt rabolni, mert meglehetősen csekély volt a jövedelmük. Rachel szolgálóként dolgozott, a férje pedig halász volt. Hogy ne keljen tovább nyomorogniuk 1781-ben vásároltak egy kisebb hajót és néhány sorstársukat magukkal hívva neki lódultak a tengernek. Rendkívül ügyes tervekkel fosztották ki a hajókat, majd nem mindennapi kegyetlenséggel mészároltak le bárkit, aki az útjukban állt.
A terv mindig az volt, hogy eljátszották, hogy hajójuk viharba került, és tehetetlenül hánykolódnak a tengeren. Mire a jónépek a segítségükre siettek. A fedélzeten először a fiatal és szép Rachelt látták meg, akin nyomban megesett a szívük. Mire felocsúdnának a rózsaszín ködből Rachel és a legénység már le is kaszabolta a megmentőiket.
Ezek után ironikus, hogy egyszer tényleg belekerültek egy viharba. Rachel volt az egyetlen, aki megúszta, és újra szolgálónak állt. Viszont a vér nem válik vízzé és nem tudott leszokni arról, hogy ezt-azt zsebre tegyen. Pont így bukott meg mikor a munkaadójának a főkötőjét nyúlta le, és még ki is vágta az asszony nyelvét, hogy az tutira hallgasson. De a vég utolérte és 1789-ben kivégezték.
OLVASS TOVÁBB!
Hőlégballonos élmények nyomában
A romantikus programokat keresők vagy a lélegzetelállító panorámák szerelmesei számára a hőlégballonozás igazi különlegesség....
SZÓRAKOZÁSMi köze van egy fényképezőgépnek a korallok párválasztásához?
Több, mint elsőre gondolnánk....
SZÓRAKOZÁSMiért fontosak a belső adatok az MI korában?
A mesterséges intelligencia rohamos terjedésével a vállalkozásoknak teljesen újra kell gondolniuk az adatgyűjtési stratégiájukat....
Ezek a mobilalkalmazás trendek határozzák meg az évet
Az átlagos okostelefon-felhasználó naponta 4,8–5 órát tölt mobileszközén, ennek 88 százaléka alkalmazásokban telik....
SZÓRAKOZÁSFotószerkesztés a gyakorlatban - Hogyan segít a Photoshop és a tudatos képfeldolgozás?
A digitális fotózás ma már nem csak a profi fotósok világa....
SZÓRAKOZÁSEgyre több időt töltünk online: a nők vezetik a digitális váltást?
A digitális szokások az elmúlt évtizedben alapjaiban alakultak át, és egyre több megfigyelés mutat arra, hogy a nők nem csupán követik...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK