Szabó Anna
{KEPGALERIA}
A Mátrix Átkaként ismeretes, hogy egy szívfacsaró eseménysorozat kezdetén Keanu Reeves barátnője, Jennifer Syme gyermeke halva született. A pár képtelen volt feldolgozni az eseményt, és hamarosan szakítottak is. Nem sokkal a szakítás után, Syme elhunyt egy autóbalesetben. Röviddel tragédiája után, a 22 éves Aaliyah halt meg egy repülőbalesetben, aki éppen akkoriban dolgozott a filmben, Zee szerepében. A tragikus esemény miatt a filmezést néhány hónappal el kellett halasztani. Nem sokkal később egy másik színész – Gloria Foster, aki az Orákulum szerepét játszotta – szintén elhunyt.
A drámai események egyik pontján Reeves egy motorbaleset után a kórházban landolt. Később filmezés közben vissza is került, egy komoly lábsérülés gyanúja miatt, amit a forgatáson szenvedett el. A filmre szánt pénz rohamosan fogyni kezdett, ezért Keanu Reeves felajánlott a saját fizetéséből 24 millió dollárt, hogy ne menjen csődbe a produkció. Szerencsére a mozi így is kasszasiker lett, annak ellenére, hogy folyamatosan kísértette a balszerencse.
OLVASS TOVÁBB!
Hogyan szervezz gyerekzsúrt úgy, hogy te is jól érezd magad?
Ahogy közeledik a gyerek születésnapja, a legtöbb édesanyát láthatatlan, mégis mázsás súlyként nyomja a megfelelési kényszer....
SZÓRAKOZÁSEgyre több időt töltünk online: a nők vezetik a digitális váltást?
A digitális szokások az elmúlt évtizedben alapjaiban alakultak át, és egyre több megfigyelés mutat arra, hogy a nők nem csupán követik...
SZÓRAKOZÁSTéltemetés, farsangolás
Szerencsére, elérkezett a tél utolsó hónapja is, amit egyúttal - a régi hagyományok szerint –téltemető hónapnak is szoktak nevezni. ...
Minőségi ruhatári eszközök gyártása - Professzionális háttér minden igényre
Egy rendezvényhelyszín vagy közösségi tér szervezésekor gyakran kevés figyelem irányul a ruhatár megfelelő kialakítására, pedig ez ...
SZÓRAKOZÁSRubik-kocka, mint kreatív otthoni program
Az otthoni programok során gyakran keresünk olyan játékokat, amelyek egyszerre szórakoztatóak és fejlesztőek. A Rubik-kocka tökéletes ...
SZÓRAKOZÁSKarácsonyi előkészületek - Dekoráljunk együtt!
A karácsonyt megelőző hetekben otthonaink varázslatos átalakuláson mennek keresztül....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK