Szabó Anna
{KEPGALERIA}
Márton napi Hungarikum Ünnep
A Nemzeti Múzeumkert ad otthont ezen a hétvégén a Márton napot még nem unók, és ünnepelni vágyók népes seregének. A rendezvényen számos hagyományhoz illő program, tradicionális ételek, italok, és megannyi Márton napi különlegesség várja az érdeklődőket. Gyermek műsorokkal, kézműves foglalkozásokkal is készülnek a legkisebbek számára, ahol többek között, elkészíthetik saját őszi színekben pompázó lampionjukat. A rendezvényen megtalálható lesz a Kultúra Főutcája, ahol színi társulatok, könyvkiadók, kézművesek mutatkoznak be, illetve a Kultúrzsibi, ahol antik régiségekre tehetnek szert a látogatók. Továbbá a Borudvaron, a Pálinkateraszon és a Sörkertben a felnőttek megízlelhetik magyar termelőink zamatos nedűit, a Termelői vásáron és Márton ünnepi Konyhájában pedig különleges, alkalomhoz illő ételeit. Többek között a tökös-libás muffint, liba burgert és a borban áztatott libamájat is. A hagyomány szerint a lámpás felvonulás Szent Márton emlékét hivatott őrizni, és a jó cselekedeteket jelképező fényt kívánja eljuttatni mindenkihez.
Ingyenes, szórólapért cserébe egy pohár forralt bor jár.
OLVASS TOVÁBB!
Hogyan szervezz gyerekzsúrt úgy, hogy te is jól érezd magad?
Ahogy közeledik a gyerek születésnapja, a legtöbb édesanyát láthatatlan, mégis mázsás súlyként nyomja a megfelelési kényszer....
SZÓRAKOZÁSEgyre több időt töltünk online: a nők vezetik a digitális váltást?
A digitális szokások az elmúlt évtizedben alapjaiban alakultak át, és egyre több megfigyelés mutat arra, hogy a nők nem csupán követik...
SZÓRAKOZÁSTéltemetés, farsangolás
Szerencsére, elérkezett a tél utolsó hónapja is, amit egyúttal - a régi hagyományok szerint –téltemető hónapnak is szoktak nevezni. ...
Minőségi ruhatári eszközök gyártása - Professzionális háttér minden igényre
Egy rendezvényhelyszín vagy közösségi tér szervezésekor gyakran kevés figyelem irányul a ruhatár megfelelő kialakítására, pedig ez ...
SZÓRAKOZÁSRubik-kocka, mint kreatív otthoni program
Az otthoni programok során gyakran keresünk olyan játékokat, amelyek egyszerre szórakoztatóak és fejlesztőek. A Rubik-kocka tökéletes ...
SZÓRAKOZÁSKarácsonyi előkészületek - Dekoráljunk együtt!
A karácsonyt megelőző hetekben otthonaink varázslatos átalakuláson mennek keresztül....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK