Szabó Anna
Triana hisz benne, hogy minden online felületen remekül fog mutatni. „A közösségi média megjelenés számomra olyan fontos, mint a valóságos életbeli megjelenés” - mondta. Ha nem volt éppen elégedett a selfijeivel, népszerű iPhone alkalmazásokat használt olyan szűrőkkel, melyek tökéletessé tették a külsejét. Egy idő után azonban hibákat vett észre az arcán, és úgy érezte, végleges korrekcióra van szüksége.

„Tíz évvel ezelőtt még észre sem vettem, hogy milyen jelentéktelen az állam - mondta Triana a műtét előtt. - Ez az átkozott áll - először ezt veszem észre minden fotómon”. Egy implantátumot ültettek az állába Dr. Richard Ellenbogen klinikáján, Beverly Hillsben. A doki azonban nem állt meg az állnál. Javasolt még néhány kisebb változtatást, mint pl. zsírleszívás és orrműtét. Trianát meggyőzte róla, hogy szükség van rájuk, így a nő 15 ezer dollárt költött az arcára. Csak azért megváltoztatni az arcunkat, hogy jól nézzünk ki a képeken, eléggé túlzásnak hangzik, de Triana nem így vélekedik erről, nagyon örül az új arcának. „Most olyan arcom van, amire mindig is vágytam - mondta. - Úgy nézek ki, mintha photoshoppal szépen kiretusáltak volna.”

Tirana szerint a plasztikai sebészet nem csak az ego növelésről szól, véleménye szerint ez feltétlenül szükséges a mai világban. A nő egyébként vezető tehetségkutató managerként dolgozik egy cégnél, mely arra specializálódott, hogy online sztárokat keres. Számtalan sztár karrierjét egyengette már, és munkája során eszmélt rá arra is, hogy tökéletesen kell kinézni minden online felületen ahhoz, hogy az ember sikeres legyen.
“Manapság ez az üzlet az internet sebességével mozog - mondta. - A selfie egy fénykép az arcunkról, így minden nap a telefonunkkal kell felfedeznünk magunkat. Ez saját magunk törvényes reklámozási formája.”
Forrás: Odditycentral
OLVASS TOVÁBB!
Lányok estje otthon - Szórakoztató ötletek barátnőkkel a kanapén
A modern nők élete rohanós, tele van munkával, családdal és egyéb kötelezettségekkel, de éppen ezért van szükség a barátnőkkel tö...
SZÓRAKOZÁSA hosszú út utáni csendes esti rituálé
Van az a pillanat, amikor a nap végén végre becsukódik a hotelszoba ajtaja, a város zaja tompára vált, és az ember csak arra vágyik, hog...
SZÓRAKOZÁSBiztonság a mindennapokban: vezeték nélküli kamerák előnyei
Valószínűleg már elgondolkodtál rajta, hogy a mindennapi életedet hogyan tehetnéd biztonságosabbá....
PS5 hírek és frissítések - A PlayStation 5 jövőjének alakítása
A PlayStation 5 már jóval túl van a rajt utáni „újdonság varázsán”, mégis folyamatosan alakul, finomodik és bővül....
SZÓRAKOZÁSNagyobb eséllyel találnak-e a nők érdekes tartalmat véletlenül az interneten?
Az online tevékenység számos digitális tartalomtípuson keresztül zajlik, a streaming szolgáltatásoktól a játékplatformokon át egésze...
SZÓRAKOZÁSAmit a nők valóban keresnek online, amikor megérkezik a hétvége
A hétvége gyakran a prioritások átrendeződését jelzi: a mindennapi rutin háttérbe szorul, és előtérbe kerülnek a személyesebb dönt...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK