Szabó Anna
{KEPGALERIA}
Aztán a filmet rendező Richard Donner is majdnem ott hagyta a fogát a filmes csapattal együtt. Egy repülőt akart bérelni, hogy visszarepüljön felvenni egy jelenetet Londonba, de a légitársaság akkor már bérbe adta a charter gépét. Most jön a csavar. A gép, amit elhappoltak előlük, aznap lezuhant egy autópályára és a repülőn tartózkodó összes utas meghalt és azok is, akiknek a kocsijára zuhant a gép.
Egy másik alkalommal a rendező és a producer együtt ebédelt egy étteremben, amit az IRA terroristái pokolgéppel felrobbantottak. Még jó, hogy pár asztallal odébb ültek. De aznap még egy másik merényletet is túléltek, mikor még az étterembe menet elsétáltak egy levegőbe repített metrómegálló mellett is. Ezt követően pár nappal később Donner-t az utcán elütötte egy autó és majdnem elveszítette a lábát...
OLVASS TOVÁBB!
Téltemetés, farsangolás
Szerencsére, elérkezett a tél utolsó hónapja is, amit egyúttal - a régi hagyományok szerint –téltemető hónapnak is szoktak nevezni. ...
SZÓRAKOZÁSMinőségi ruhatári eszközök gyártása - Professzionális háttér minden igényre
Egy rendezvényhelyszín vagy közösségi tér szervezésekor gyakran kevés figyelem irányul a ruhatár megfelelő kialakítására, pedig ez ...
SZÓRAKOZÁSRubik-kocka, mint kreatív otthoni program
Az otthoni programok során gyakran keresünk olyan játékokat, amelyek egyszerre szórakoztatóak és fejlesztőek. A Rubik-kocka tökéletes ...
Karácsonyi előkészületek - Dekoráljunk együtt!
A karácsonyt megelőző hetekben otthonaink varázslatos átalakuláson mennek keresztül....
SZÓRAKOZÁSMesés advent a Pólusban - Lépj be Elfie karácsonyi birodalmába
Idén decemberben a Pólus bevásárlóközpont teljesen átváltozik: az adventi időszak alatt a hétköznapi vásárlás is igazi mesebeli él...
SZÓRAKOZÁSKarácsonyi varázslat a Camponában – Találkozz te is a Mikulással!
Decemberben ismét mesebirodalommá változik a Campona, ahol minden a karácsonyi varázslatról szól!...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK