Szabó Anna
Hogyan kerül össze egy kávémárka és egy szintipop zenekar egy fesztivál kellős közepén? Erre csak a The Kolin és a legnagyobb hazai kávémárka tudja a választ, hiszen a nyár folyamán közösen vágták nagy fába a fejszéjüket: elhatározták, hogy közösségi videoklipet forgatnak az EFOTT-on Miskolcon, amelyben így több mint 1000 ember szerepel. Februárban tért vissza hosszú idő után a 2007-ben alakult The Kolin zenekar, akik valami nagy durranást szerettek volna visszatérő számukhoz, a U&I-hoz. „Sokat gondolkoztunk, hogy hogyan lehetne valami nagyon friss és új dolgot hozni a U&I-hoz készülő videoklipben. Aztán eldöntöttük, hogy egy igazi közösségi videót készítünk, amiben jókedvű hús-vér emberekkel szerepelhetünk együtt, de még mindig ott volt a kérdés, hogy mindezt hogyan oldjuk meg, hiszen egy átlagos forgatáson lehetetlen, hogy ezer embert szerepeltessünk egy videóban. Így jött képbe a NESCAFÉ, akik ugyanilyen laza, bulis arcokat akartak elérni a nyári fesztiválok alatt, mint mi, tényleg szerencsésen egymásra találtunk” – mondta el a kezdetekről Márk, a zenekar tagja.

Linczényi Márk azt is elmondta, hogy a klip zenéjét egy mély barátság ihlette, amely középpontjában a baráti elfogadás áll. Hiszen szerinte mindig fontos, hogy az ember életében legyen egy biztos pont, állandóság és megértés. Ezt pedig egy igazán jó barát biztosíthatja, aki mindig megért minket.

Így a márka és a zenekar, amely 2009-ben Berlinben képviselte hazánkat a MTV European Music Awards versenyen, egy olyan klipet álmodott meg, amely illik az elfogadás tematikájához és amelyben őszinte, valódi arcok tűnnek fel, amire az EFOTT tökéletes helyszínnek bizonyult. A The Kolin ötödik videoklipjén összesen 300 órát dolgoztak, ebből 14 óra volt csak a videó egyes mozdulatainak felvétele, majd az EFOTT helyszínen napi 10 órán keresztül fotózták a klipszereplőket, ehhez jött hozzá a vágás és a különleges technika, amely során a szereplők fotóit összefűzték a szakemberek. A technológia, amellyel a videó készült attól különleges, hogy először felvették a háromtagú zenekarral a teljes zene táncmozdulatait, majd az EFOTT vállalkozó kedvű fesztiválozói leutánozták ezeket a mozdulatokat. A róluk készült képeket egymásba fűzték, amelyből egy folyamatos mozgást kaptunk. Így jött létre a végeredmény, amelyben több mint ezren szerepelnek.
A videoklip megtekinthető:Itt>>>>>
OLVASS TOVÁBB!
Lányok estje otthon - Szórakoztató ötletek barátnőkkel a kanapén
A modern nők élete rohanós, tele van munkával, családdal és egyéb kötelezettségekkel, de éppen ezért van szükség a barátnőkkel tö...
SZÓRAKOZÁSA hosszú út utáni csendes esti rituálé
Van az a pillanat, amikor a nap végén végre becsukódik a hotelszoba ajtaja, a város zaja tompára vált, és az ember csak arra vágyik, hog...
SZÓRAKOZÁSBiztonság a mindennapokban: vezeték nélküli kamerák előnyei
Valószínűleg már elgondolkodtál rajta, hogy a mindennapi életedet hogyan tehetnéd biztonságosabbá....
PS5 hírek és frissítések - A PlayStation 5 jövőjének alakítása
A PlayStation 5 már jóval túl van a rajt utáni „újdonság varázsán”, mégis folyamatosan alakul, finomodik és bővül....
SZÓRAKOZÁSNagyobb eséllyel találnak-e a nők érdekes tartalmat véletlenül az interneten?
Az online tevékenység számos digitális tartalomtípuson keresztül zajlik, a streaming szolgáltatásoktól a játékplatformokon át egésze...
SZÓRAKOZÁSAmit a nők valóban keresnek online, amikor megérkezik a hétvége
A hétvége gyakran a prioritások átrendeződését jelzi: a mindennapi rutin háttérbe szorul, és előtérbe kerülnek a személyesebb dönt...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK