Szabó Anna
A királyi családban betöltött szerepétől eltekintve a hercegnek gazdag és változatos élete volt, amely magában foglalta a viharos gyermekkort. Több mint 900 jótékonysági szervezet pártfogója volt ez a fantasztikus ember, aki elképesztő élettörténettel rendelkezik, ahogy az a következő 10 érdekességből ki is fog derülni:
Az iskola befejezése után Fülöp belépett a Dartmouth-féle Britannia Királyi Haditengerészeti Főiskolába, ahol Erzsébet királynő apja, VI. György is szolgált.
1939 nyarán Erzsébet és Margit hercegnők elkísérték apjukat a főiskolára. Ekkor ismerkedett meg a 13 éves Erzsébet a nála öt évvel idősebb Fülöppel. A hercegnők nevelőnője szerint Marion Crawford az emlékiratában azt írta, hogy Erzsébetet vonzza Fülöp „viking” szép külseje.
Amikor hetek múlva kitört a háború, Erzsébet állítólag Fülöp egyenruhás fényképét tartotta az ágyánál.
Eljegyzésüket 1947 júliusában jelentették be, és ugyanabban az évben november 20-án házasodtak össze a Westminster apátságban.
A hivatalos királyi honlap szerint 2017-ben a királynő és Edinburgh hercege a királyi család első párjaként ünnepelte platina házassági évfordulóját.
Idén lett volna a 74. házassági évfordulójuk.
OLVASS TOVÁBB!
Nem az ár számít - Apró karácsonyi ajándékok, amelyekkel örömet szerezhetünk
Ahogy közeledik a karácsony, egyre gyakrabban találjuk szembe magunkat a jól ismert dilemmával: mivel lepjük meg a szeretteinket?...
SZÓRAKOZÁS6 ötlet, amellyel egy cég valóban örömet szerezhet női munkatársainak
Egy ajándékcsomagnak sokan örülnek, de vannak gesztusok, amelyek többet érnek, ha képesek megkönnyíteni a munkanapokat. Ilyen lehet a ru...
SZÓRAKOZÁSMiért csábítóbb egy ajánlat, ha visszaszámláló is van mellette?
Egy cipő ára 19 990 forint, és még két napig érvényes a kedvezmény. Mellette elindul egy óra, amely 17 percet mutat. A termék ára köz...
Hogyan változtatta meg a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat az elmúlt két évben
Az elmúlt két évben a mesterséges intelligencia fokozatosan bekerült a hétköznapi életünkbe....
SZÓRAKOZÁSHogyan hathat pozitívan a videojátékozás a mentális egészségre
A videojátékok ma már a mindennapi kikapcsolódás természetes részét jelentik Magyarországon is....
SZÓRAKOZÁSA virtuális sport a nőket is meghódítja - Mit érdemes tudni a V-sportról?
A sport világa folyamatosan változik. Ma már nemcsak a stadionokban, a televíziós közvetítésekben vagy a sportpályák mellett találkozh...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK