Szabó Anna
Lássuk, miért van az, hogy a férfiak jobban megsérülhetnek egy szakítás során, mint a nők és hogy mi minden derült még ki a tanulmányból:
A férfiasság elavult sztereotípiája, hogy „a fiúk nem sírnak”, nagyban befolyásolja azt, hogy a nők hogyan viszonyulnak a férfiakhoz, de még azt is, hogy a pasik miként állnak önmagukhoz.
Ahogy egy Reddit-felhasználó egy másik fórumon kifejtette: „A srácoknak nem szabad szomorúnak lenniük vagy elkeseredniük, ezért általában megtartjuk magunknak, mert muszáj. Egyik barátunk sem akar hallani arról, hogy ez mennyire szívás, és azt kívánjuk, bárcsak másképp csinálhattuk volna a dolgokat stb.”
A csapat azt mondta, hogy a Reddit „névtelen, kényelmes és széles körben hozzáférhető jellege” lehetővé tette az uraknak (akik többnyire fiatal férfiak voltak), hogy kitárják a lelküket, ugyanis nem tehetek meg baráti, de sokszor családi körben sem. Erősnek, sérthetetlennek akarnak mutatkozni, akiket nem érintenek meg a szerelmi ügyek. Emiatt a hozzáállás miatt tűnhetnek sokszor szívtelennek, holott csak a helytelen társadalmi elvárásnak próbálnak megfelelni.
A nők ezzel szemben nagyobb valószínűséggel kérnek személyes segítséget vagy mennek terápiára és beszélnek nyíltan az érzéseikről, ez pedig nagyban hozzájárul a feldolgozáshoz és a gyógyuláshoz. Egy férfinak egyedül "kell" felépülnie a lelki sérülésből, kivéve, ha szakértő segítségét kéri vagy mégis van valaki, akiben megbízhat és segítséget kap.
OLVASS TOVÁBB!
Boldogságot életkor nélkül: a kapcsolatok megújulása
Korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy 50 év felett is lehet új barátokat vagy társat találni....
SZEX, SZERELEMKeresztény társat keresel? Így találhatod meg a hozzád illő partnert!
A párkeresés sosem volt egyszerű feladat, de a mai rohanó világban a nők számára különösen nagy kihívást jelenthet....
SZEX, SZERELEMFel akarod tüzelni a párodat? - Íme, 10 tipp az előjáték-technikáid továbbfejlesztésére
Ismétlődőnek, unalmasnak találod az előjátékot? Nos, az előjáték nem véletlenül a szex egyik legfontosabb része, elengedhetetlen sze...
9 tipp, amivel a maszturbálás intenzívebb és gyönyörteljesebb élményhez juttat
Mondani sem kell, a maszturbálás teljesen természetes dolog. Ráadásul több tekintetben is egészséges és edzésben tartja a hüvely izomz...
SZEX, SZERELEMA 10 legjobb szex-pozíció kis pénisz esetén – Imádni fogjátok! (+18)
A szex az egyik legjobb dolog lehet a világon, de könnyen kínossá válhat, ha a pasid nincs túlságosan megáldva odalent. Nyugodj meg, ez n...
SZEX, SZERELEMFelejtsd el a "Szeretlek"-et! Ezek a mondatok sokkal fontosabbak
Természetesen a "szeretlek" szép. De vannak más kijelentések, amelyek legalább ilyen fontosak egy jó kapcsolat szempontjából....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK