Egy jól működő kapcsolatért sok áldozatot kell hozni, elkötelezettnek kell lennetek egymás irányába, és feltétel nélkül kell szeretnetek egymást. Mindenekelőtt, egyenrangúnak kell tekintened a partneredet, és ne az számítson, hogy te mit kaphatsz ebből a kapcsolatból. Sok kapcsolat megy tönkre emiatt, sőt – az emberek hajlamosak sokszor a magány elől is egy kapcsolatba menekülni, annak érdekében, hogy rendbe jöjjön a lelkük, vagy éppen, hogy anyagi biztonságban legyenek. Más szóval, sokan inkább csak profitálni akarnak a kapcsolatból, nem pedig beleadni valamit. Boldogok akarnak lenni és társaságra vágynak, de visszafelé már nem mindig nyújtják ugyanezt a partnerüknek. Ha azonban biztos akarsz lenni afelől, hogy tényleg örökre együtt maradtok, akkor meg kell vizsgálnod, hogy a szerelmed egyben a legjobb barátod is, vagy sem. Íme, 7 jele annak, hogy a társad egyben a legjobb barátod is:
{KEPGALERIA}
1. Sokat nevettek és viccelődtök együtt - jobban, mint bárkivel
Persze nem mindig csak vidámság az élet. Van, hogy levert vagy, és összetörsz valami miatt, azonban a partnered segít feledtetni ezeket a gondokat. Még ha nincs is kedved mosolyogni, a párod akkor is ott van melletted, és megnevettet, és már nem is tűnnek akkorának a korábban még nagynak látszó problémák.
OLVASS TOVÁBB!
Szakításhoz vezethet a közös nyaralás?
Gyakran szakítással végződik az első közös nyaralás. A közös utazás emlékeket teremt - de nem csak jó emlékeket. Egy szakértő azt...
SZEX, SZERELEM8 tipp, amivel felfrissíthetitek a kapcsolatotokat, ha túl sok időt töltötök együtt a pároddal
Talán mindketten home office-ban dolgoztok. Vagy úgy alakult az életetek a sok munka vagy éppen annak hiánya miatt, hogy túl sokat vagytok ...
SZEX, SZERELEM5 tipp, amire dédszüleink esküdtek, hogy összejöjjön a baba
A családalapítás mindig is az emberek életének szerves részét képezte: már a dédszüleinket is foglalkoztatta, hogy milyen módszerekke...
A 7 napos szerelem-kihívás – Érdemes végig csinálni!
Egy olyan szerelem-kihívást hoztunk most, amely minden érzékedet kényeztetni fogja, és javítja kapcsolatodat a kedveseddel. A kihívás eg...
SZEX, SZERELEMAmikor a pároddal már nincs miről beszélgetni: hogyan menthetnétek meg a kapcsolatot?
A kapcsolatokban sokszor hosszú ideig észre sem vesszük, hogy már nem tudunk miről beszélteni egymással. De hogyan hozhatnánk vissza a ...
SZEX, SZERELEM5 jel, hogy nem a lelki társaddal élsz együtt
Életünk során számos különleges kapcsolatot építhetünk ki. Az egyik legmélyebb és legkülönlegesebb kapcsolat, amelyet megélhetünk,...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK