Azonban az ikerlángok közötti kapcsolat sokszor gyötrelmes, de egyben intenzív és magával ragadó élmény is. Ez azért van, mert beidegződtek a korábbi félelmek, sebek és az ego akadályozza a boldog beteljesülést. Emiatt minden ikerláng-kapcsolatban elérkezik a „menekülő és üldöző” szakasz. Ez az időszak igen összetett és fájdalmas mindkét fél számára, mire elérik a vágyott állapotot, az egyesülést.
Mi is az a menekülő és üldöző dinamikus szakasz?
Amikor ikerláng-viszonyról beszélünk, a menekülő és üldöző fázis a hatodik állomás. Ezt a szakaszt egy erős belső nyugtalanság előzi meg, olyanok, mint például a személyiségkülönbségek, az én különbözősége, és a régi sebek is felszakadnak. Végül, ahogy a feszültség egyre nő, kialakul egy „robbanásveszélyes” állapot, és kiutat keresel a kapcsolatból, bármi áron. Ez a folyamat távolságtartással jár, azaz „meneküléssel”, amely lehet akár fizikai, akár lelki, de mindkettő is. Gyakran menekülsz a korábban hevesen szeretett ikerlángodtól a korábbi partneredhez, vagy elutazol, igyekszel meditálni, netán érveket hozol fel azért, hogy miért nem működött a kapcsolat, esetleg épp a munkába menekülsz. Az is lehet, hogy minden ok nélkül elhagyod a párodat.
Ebben a szakaszban a „menekülő” egyfajta „fiatalabb” lélekkel rendelkezik, az „üldöző” pedig „érettebb” lelkivilágú egyén. Más szóval, amíg az egyik fél képes arra, hogy tisztítótűzként kezelje a szeretetet, addig a másik inkább a kapcsolat felbontását szorgalmazza és sok neki ez az egész, amit nem tud kezelni.
6 módszer, hogy újra találkozhass az ikerlángoddal
Ha az ikerlángok a menekülő és üldöző fázisban vannak, akkor lehet, hogy rendkívül sebezhetőnek érzik magukat, dühösek, túlterheltek és minden zavarosnak tűnik ebben az időszakban. Íme, 6 tipp, amely segíthet átvészelni ezt az időszakot:
{KEPGALERIA}
1. Az ikerlángod tényleg próbál bántani téged?
Először is, nagyon fontos, hogy letisztázd, nem vagy-e esetleg társfüggő, és nem élsz-e egy érzelmileg bántalmazó kapcsolatban. Sajnos egyes pároknál ez ugyanis valóban fennállhat. Ne téveszd össze az észérveket a manipulációval, a túlzott szabályozással és a visszaélésekkel, mindig vizsgáld meg az ezek közötti eltéréseket. Ha ikerláng-kapcsolatban vagy, akkor a párod nem akar neked szándékosan ártani, a fájdalom, amit okoz, nem akarattal történik, és ez a te saját megoldatlan sérelmed. Ha azonban bántalmazó kapcsolatban vagy, akkor a partnered neked okozott sérelmei egyértelműen szándékosak.
OLVASS TOVÁBB!
A szakítás 4 megelőző jele - A pszichológusok egyöntetű véleménye szerint!
A párkapcsolat is egyfajta tudomány. Egyes pszichológusok 40 éve tanulmányozzák a párkapcsolatokat, és 4 olyan fő magatartás típust v...
SZEX, SZERELEM7 ok, amiért még nem találkoztál a lelki társaddal
Sok ember szenved a magánytól. Néha úgy érezzük, hogy lehetetlen megtalálni azt az embert, akivel nemcsak egyetlen randi erejéig tart a k...
SZEX, SZERELEM9 öleléstípus, mely elárulja, milyen is a párkapcsolatod valójában!
Nem mindenki fejezi ki könnyedén az érzelmeit, szerencsére azonban az ölelés formája sokat elárul egy ember érzéseiről. Szeretnéd tud...
11 szexi módja annak, hogy jégkockát használjatok az ágyban – baromira felturbózza az együttléteket
Szeretnéd felmelegíteni a kapcsolatot meg az együttléteket a hálószobában? Először is, hűtsd le magatokat! A hőmérsékleti játéknak...
SZEX, SZERELEMMindig ugyanazt vonzod be? - 5 hiba, amit egy nő elkövethet a szerelemben
Ha sorozatosan kudarcba fulladnak a szerelmi kapcsolataid, ráadásul rendre ugyanaz a forgatókönyv, akkor könnyen lehet, hogy ugyanazokat a h...
SZEX, SZERELEM5 Jel, hogy megcsal a Párod - Így ismerd fel a hűtlenséget
A párkapcsolatokban a bizalom és az őszinteség az egyik legfontosabb alapkövek. Sajnos néha előfordulhat, hogy a másik hűtlenné válik,...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK