Valószínűleg ismered a mondást, miszerint a karma miatt mindig mindent visszakapsz. Ez azt jelenti, hogy ha valaki ellen valami rosszat követtél el, akkor ez bizony vissza fog ütni rád is.
Mi a helyzet a karmikus kapcsolatokkal?
A tettek mögött rejlő pszichológiai impulzusra utal. Elképzelhető, hogy ha a karmikus kapcsolatban valamiféle lelkiismeret-furdalás merül fel, akkor próbálod kijavítani a múltban elkövetett hibákat. Az ilyen jellegű kapcsolatok tele vannak intenzitással és sokszor fájdalmasan végződnek. Sokszor úgy tűnhet, hogy mindez maga a pokol.
A karmikus kapcsolat jellemzői
A karmikus kapcsolat mögött az az elképzelés húzódik meg, hogy valamiért meg kell bűnhődnöd, amit tettél a múltban. Valamiféle leckét meg kell tanulnod, például hogy ha valaki megcsal, az egy korábbi hibád eredménye, azaz egyfajta bűnhődés, tulajdonképpen szerencsés vagy! Akár hiszed, akár nem, ez egy figyelemfelkeltő dolog, hogy megvizsgáld azt, milyen emberekkel vagy kapcsolatban, és esetlegesen milyen az a kapcsolat, amely a számodra nem megfelelő.
10. Önzés, önzés és önzés
Biztosan tudod, hogy egy jó kapcsolat alapja az, hogy adj is, és ne csak kapj. Ha komoly kapcsolatban vagy a partnereddel, és mégsem adsz vagy kapsz vissza ebből érzelmileg semmit, az karmikus katasztrófa lehet. Az is lehet a baj, ha te nem vagy képes adni a partnerednek. Ám olyan is van, hogy a partnered egyszerűen nem akarja meghallani, amit mondasz, és ez is szintén egy jele annak, hogy nem megfelelő kapcsolatban vagy.
Ha hiszel a karmában, akkor érdemes átgondolni ezeket a dolgokat, hogy ne kerülj egy nem megfelelő karmikus kapcsolatba. Hiszen jobbat érdemelsz annál, mint hogy egy számodra nem megfelelő kapcsolatban maradj.
OLVASS TOVÁBB!
A szakítás 4 megelőző jele - A pszichológusok egyöntetű véleménye szerint!
A párkapcsolat is egyfajta tudomány. Egyes pszichológusok 40 éve tanulmányozzák a párkapcsolatokat, és 4 olyan fő magatartás típust v...
SZEX, SZERELEM7 ok, amiért még nem találkoztál a lelki társaddal
Sok ember szenved a magánytól. Néha úgy érezzük, hogy lehetetlen megtalálni azt az embert, akivel nemcsak egyetlen randi erejéig tart a k...
SZEX, SZERELEM9 öleléstípus, mely elárulja, milyen is a párkapcsolatod valójában!
Nem mindenki fejezi ki könnyedén az érzelmeit, szerencsére azonban az ölelés formája sokat elárul egy ember érzéseiről. Szeretnéd tud...
11 szexi módja annak, hogy jégkockát használjatok az ágyban – baromira felturbózza az együttléteket
Szeretnéd felmelegíteni a kapcsolatot meg az együttléteket a hálószobában? Először is, hűtsd le magatokat! A hőmérsékleti játéknak...
SZEX, SZERELEMMindig ugyanazt vonzod be? - 5 hiba, amit egy nő elkövethet a szerelemben
Ha sorozatosan kudarcba fulladnak a szerelmi kapcsolataid, ráadásul rendre ugyanaz a forgatókönyv, akkor könnyen lehet, hogy ugyanazokat a h...
SZEX, SZERELEM5 Jel, hogy megcsal a Párod - Így ismerd fel a hűtlenséget
A párkapcsolatokban a bizalom és az őszinteség az egyik legfontosabb alapkövek. Sajnos néha előfordulhat, hogy a másik hűtlenné válik,...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK