Az életben 4 fő kihívás van, melyek eltérő életszakaszban jelentkeznek, a fő kihívás pedig a születéstől a halálig tart, ami egyben a harmadik kihívás. Ám maguk a kihívások nem kapcsolódnak konkrétan az életed bizonyos éveihez. Minden kihívás, amellyel szembesülnöd kell, már a születésed napjától adott, és mindig az éppen aktuális időpontban fogsz szembesülni vele.
Az első kihívás a születésed első napjától a harmincas évek közepéig tart. A második kihívás az első véget érése után 55-60 éves korodig érvényes. A fő kihívás tulajdonképpen egy egész életre szól. A negyedik kihívás pedig a 60-as évek közepétől kezdődik.
Így számold ki a kihívásszámodat
Az első ciklus a születésedtől egészen 36 éves korodig tart, ebből levonva az életedet determináló számot. A következő két ciklus mindegyike 9 évig tart. A negyedik és egyben utolsó ciklus pedig a haláloddal zárul le.
A kihívásszám a születésed dátumán alapul. Mindig úgy számolj, hogy a számjegyek összegét redukáld egyjegyű számra.
Az első kihívásszám a születésnapod és a születési hónapod különbsége
A második kihívásszám a születési év és a születésnapod különbsége.
A harmadik kihívásszám az első és a második kihívásszám különbsége.
A negyedik kihívásszám a születési éved és a születési hónapod különbsége.
A kihívásszámok jelentése
OLVASS TOVÁBB!
A számok júniusi üzenete - Neked
A létező numerológiai lehetőségek egyetemes kozmikus minták leképzései. Ha ismerjük a Nap és a Hold hatását, lehetőségeink kihaszn...
SZÁMMISZTIKAA tüköróra varázsa - Te is tükörórában születtél és szeretnéd tudni, hogy ez mit jelent?
Számos ismert filozófus és pszichológus szerint sem ok nélkül történik. Ugyanez vonatkozik a születési időre – az első lélegzetvé...
SZÁMMISZTIKAMelyik a karmikus utad? – Megmutatja a születésed időpontja
A nevünk és a születési dátumunk segíthet megérteni, mit tartogat számunkra a jövő. Ezt hívják életcélszámnak, másnéven karmikus...
Szerelmi számmisztika pároknak - Tudd meg, mit mesél a kapcsolatotokról a szerelmi számotok!
A szerelmi számmisztika segítségével most megtudhatod, hogy a születésetek időpontja alapján milyen rejtett tulajdonságaitok vannak – ...
SZÁMMISZTIKAA számok misztikus üzenete májusra
Több mint 2000 évvel ezelőtt egy görög filozófus ezt mondta: „rejtélyes kapcsolat létezik az istenek és a számok között, ezen alapu...
SZÁMMISZTIKAMikor születtél? - Ismerd meg a születési dátumod mögött rejlő érdekes történetet
Egyesek szerint a születésünk napja befolyásolja a személyiségünket, a képességeinket és az általunk még nem ismert készségeinket i...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK